Starity

The Weeknd beégette Justin Biebert

2017. február 16. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Mint a kakasok a tyúkólban, úgy verseng a két slágergyáros, hogy melyikük a jobb.

The Weeknd beégette Justin Biebert

Mióta kiderült, hogy exe, Selena Gomez The Weeknd mellett talált rá a boldogságra, Justin Bieber azon fáradozik, hogy borsot törjön Grammy-díjas kollégája orra alá. Biebs az elmúlt hetekben több ízben is beszólt Abelnek [The Weeknd igazi keresztneve], ám most rajta volt a sor, hogy visszavágjon neki.

A Starboy énekese ugyanis nemrég a torontói rapperrel, Navvel rögzített egy vadonatúj, Some Way című dalt a stúdióban, melyben ő maga is felénekelt egy igencsak durva sort, ami akár Justinnak is szólhat.

Úgy hiszem, a nőd belémesett. Azt mondta, hogy az ágyban produkált teljesítményem és a nyelvjátékom gyógyír számára.

Bár hivatalosan nem erősítette meg az énekes, hogy ezáltal kívánt volna üzenni kollégájának, ám minden valószínűség szerint ez áll a dolog hátterében, hiszen mióta Selenával kezdett randevúzni, a színész-énekesnő exe ott és úgy élcelődik rajta ahol és ahogy csak tud. Visszavágása talán mégis kicsit erősre sikeredett, ha már a hálószobai teljesítménye miatt cikizte őt, még ha barátnője be is avatta, milyen volt vele az ágyban.

A gyönyörű Selena Gomez miatt marakodnak egymással I Fotó: Adidas NEO

The Weeknd és Selena kapcsolata egyébként jó irányba halad – legutóbb Rihanna Grammy afterpartiján mutatkoztak együtt a 1Oakban, ahová bár külön érkeztek, később együtt távoztak onnan.

The Weeknd és Selena odáig és vissza vannak egymásért. The Weeknd biztosította Selenát arról, hogy igenis törődik vele. Mind mentális, mind fizikai értelemben őrületes a köztük lévő kapcsolat. The Weeknd nagyon büszke, amiért Selenát az oldalán tudhatja

– nyilatkozta az E! Online-nak egy bennfentes.

  twitter 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek