Patrick Stewart nem bújik X Professzor bőrébe többé
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 76 éves, Golden Globe-jelölt színész úgy döntött, visszavonul az X-Men franchise-tól.
hirdetésHazánkban március 2-án kerül a mozikba a Logan – Farkas című film, és ha hihetünk Patrick Stewartnak, ez az utolsó alkalom, hogy Charles Xavier professzorként láthatjuk őt. A SiriusXM egyik műsorában vendégeskedve elárulta, vissza kíván vonulni, már olyan értelemben, hogy a jövőben nem kívánja többé életre kelteni a fent említett karaktert.
Egy héttel ezelőtt, pénteken Berlinben ültünk össze mi hárman [Stewart, Hugh Jackman és James Mangold], hogy megnézzük a Logant. Nagyon meghatott a film, sokkal jobban, mint amikor először láttam készen. Talán a társaság tette. Hugh egy ponton megfogta a kezem néhány percre, láttam, hogy ő is könnyezik, és rájöttem, én is ugyanezt teszem. Aztán a film véget ért, mi készültünk kivonulni a színpadra, de addig nem mozdultunk, míg le nem ment a stáblista. Szóval, csak ültünk ott, bennem pedig megfogalmazódott a gondolat, hogy ennél jobb, tökéletesebb, érzékenyebb, érzelgősebb és szebb búcsút nem is vehetnénk Charles Xaviertől, mint amit ez a film kínál. Így kimondtam, hogy végeztem, ennyi volt
– elevenítette fel az ominózus vetítés emlékét a színész.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











