Gyerekkorában molesztálták a Válótársak színésznőjét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Válótársak 38 éves sztárja őszintén vallott arról, mi történt vele több, mint két évtizeddel ezelőtt.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Mohácson még ma is hagyomány az úgynevezett busójárás, melynek résztvevői maszkok mögé bújva búcsúztatják a telet a tavasz beköszöntekor. Így volt ez idén is, ám hatalmas visszhanagot kapott egy jogosan felháborodott szülő nyílt levele, aki arról vallott, hogy középiskolás lányát zaklatták a rendezvényen.
A történet a Válótársakban Dr. Szatmári Dalmát alakító Kovács Patríciához is eljutott. A színésznőt érthető módon szintén megbotránkoztatta az eset és a Facebookon vallott arról, hogy átérzi a történteket, ugyanis vele is megesett, hogy az akarata ellenére értek hozzá.
Velem is az történt, amiről a napokban több beszámolót lehetett olvasni. A tömegben, a zajban maszkok mögé rejtőző férfiak átléptek olyan határokat, amelyeket nem lett volna szabad. Kislányok testének, kimondom, mellének, fenekének fogdosása nem magyarázható semmilyen hagyománnyal. (...) Művészeti iskolába jártam, egy rajztábor keretében néztük meg a busójárást. Élménygyűjtés volt az eredeti cél, de nálam ez nem úgy sikerült, ahogy a tanáraim gondolták. Tizenkét éves voltam, arra az érzésre emlékszem, hogy kiszolgáltatott vagyok, és ami történik velem, azt ne. Elmondani sem mertem senkinek, az ember az ilyet próbálja törölni a memóriából. De ma is előjön felnőtt nőként a szorongás, ha visszagondolok rá
– elevenítette fel a kellemetlen élmény emlékét a színésznő.
![](/images/articles/embed/2017/03/06/16142324-1458853737482190-3421414648184849281-n-1488789723.jpg)
via Blikk
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.