Kollégájával kavar a válófélben lévő Melissa Benoist?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A legszebb szerelmek a munkahelyen szövődnek - legalábbis Melissa Benoist szerint biztosan, ugyanis azt pletykálják Hollywoodban, hogy újabb kollégáját sikerült meghódítania.

A 28 éves színésznő decemberben adta be a válókeresetet férje, Blake Jenner ellen, akivel négy évig éltek házasságban. A pár a Glee – Sztárok leszünk! forgatásán ismerkedett meg és szeretett egymásba, majd később a Supergirlben is szerepeltek együtt – igaz, csak rövid ideig. Szakításuk híre meglepte a rajongókat, ám úgy tűnik, Melissa nem sokáig szomorkodott exe után, mivel állítólag azóta ismét randizik, ráadásul nem is akárkivel!
Hollywoodban az a hír járja, hogy a színésznő sorozatbeli kollégájával, Chris Wooddal találkozgat, aki szintén pár hónapja szakított a kedvesével. Melissát vasárnap több ízben is elcsípték a paparazzók, ami arra engedett következtetni, hogy Chrisszel nemcsak barátok: délelőtt meg Vancouverben sétáltatta kollégája kutyusát, Driftet a sajátjával, Farley-val; délután pedig már együtt érkeztek Los Angelesbe.
Mivel mindketten diszkrétek a magánéletükkel kapcsolatban, nem lehet biztosan tudni, milyen jellegű a köztük lévő viszony, ám az azonban biztos, hogy a kémia remekül működik köztük a kamerákon innen és túl is.
A lesifotósok által készült képek megtekintéséért kattints ide!
via Seventeen

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Emily Baldoni megtörte a csendet.
Így reagált a híresség.
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Nagy a dráma most körülöttük.
Kiderült, hogy mi történt.
Most hangfelvétel szivárgott ki.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Szerinte ez történhetett a forgatáson.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.