Véget ért a Megtört szívek
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Közel három év után egy partin búcsúztak egymástól a színészek és a stáb tagjai.
A 2014-ben indult török sorozatot majdnem három éven át tartó forgatás után végérvényesen befejezték. A munka során mindenki, aki nap, mint nap hozzájárult a sorozat részeinek elkészüléséhez és képernyőre kerüléséhez, könnyek között búcsúzott egymástól.
Öröm volt ilyen emberekkel dolgozni. Mindent nagyon köszönök nektek
– mondta Erkan Petekkaya, a sorozat Cihanja, a Dilarát alakító színésznő, Ebru Özkan apedig így fogalmazott, miközben átölelte társait:
A három szezon alatt csodálatos pillanatokkal lettem gazdagabb. Mindig a szívemben fogom őrizni a forgatás perceit. Bízom benne, hogy lesz alkalmam újra veletek dolgozni.
A csapat tapsviharral búcsúztatta a sorozatot és egymást az utolsó jelenet színhelyén. Törökországban a Star TV március 27-én, este nyolckor fogja műsorára tűzni az utolsó epizódot. Ekkor vesz majd búcsút a sorozat a képernyőn.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ő Bill Kaulitz párja.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.
Túl öregnek érzi magát a színész.
Tisztázott egy kérdést a sorozatból.