Új gitáros a Midnattsol fedélzetén
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A norvég és német tagokból álló, folk metált játszó zenekar háza táján 2011 óta csend honolt, most azonban új hírekkel szolgált a Carmen Elise Espenæs vezette csapat.
hirdetésLiv Kristine húga, a 33 éves Carmen Elise 2012-ben édesanya lett, az énekesnő pedig minden idejét családjának szentelte, így a Midnattsol rajongói aggódni kezdtek, mi lesz a csapat sorsa. Nemrégiben a banda hivatalos Facebook-oldalán elárulta: semmi ok az aggodalomra, teljesen rendben van a zenekar, sőt meglepetésekkel rukkolnak elő a közeljövőben.
Múlt héten Carmenék tartották magukat ígéretükhöz: legutóbbi bejegyzésükből ugyanis kiderül, hogy a formáció új gitárossal gazdagodott: ő Stephan Adolph, aki már az együttes 2005-ös debütáló anyagán, a Where Twilight Dwells-en is közreműködött és a legtöbb Midnattsol-koncertanyagát ő keverte. Az ő játéka is hallható lesz majd az új korongon, amelyről viszont a csapat nem árulta el, mikor kerül az üzletek polcaira.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











