Starity

Ismerd meg jobban Colby O'Donist!

2010. május 01. 22:10   |   Szerző: Edwety

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Colby O'Donis Colon, sokaknak még teljesen ismeretlen ez a név, pedig nem akárkiről van szó. A srác, 21 éves létére hatalmas rajongói táborral rendelkezik, nem hiába. De vajon ki is ő valójában? Most megtudjátok.

hirdetés
Ismerd meg jobban Colby O'Donist!

1989. március 14-én született Jackson Heights-ban. Apja (Freddy) New York-i DJ, anyja (Olga) énekes. Tehát volt kitől örökölni a tehetséget. Egy Showban fedezték fel. Az 1999-ben megjelent Stuart Little film zenéjét, a kis Colby csupán tízévesen szerezte, és úgy nevezte el, hogy, , Egér a házban" (Mouse In The House). Szülei gitárleckékre járatták, és zongorázni is tanult. Colby pályafutását apukája végigkísérte és segítette. Közben a srác dalokat szerzett és szövegeket írt.

A legnagyobb előrelépés akkor következett be, amikor Akon a demo meghallgatása után, azonnal dolgozni akart vele. Végül megszületett a , , What You Got" c. dal, mely nagy sikert aratott. Klipjeiben érezni a ritmusérzékét, a parketta csak úgy lángol a talpai alatt. Lady GaGa, Just Dance c. dalának klippjében láthattuk őt, majd feltűnt Akon, Beautiful c. remekművében. Elmondása szerint Usher, Michael Jackson, Justin Timberlake valamint Kardinal Offishal inspirálja őt a zenéjében. A stílusára igazán nem lehet panasz.

Az ének és tánc mellett, a filmesszakmában sem ismeretlen. 2009-ben forgatták a The Pig People c. horror-thriller filmet, melyben ő játsza az egyik főszerepet. Első albuma 2008. szeptemberében, Colby O néven jelent meg.

Ismertebb dalai:
- What You Got (ft. Akon)
- Beautiful (ft. Akon & Kardinal Offishal)
- Hey Yo (ft. Broke Hogan)
- I Got The Key
- Hard To Let You Go
- I Wanna Touch You
- Touch Me

További információkat megtudhattok, a www.colbyo.com
weblapon, amely a srác saját MySpace oldala. Szerintem érdemes bekukkantani.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek