Brad Pitt házassága alkoholproblémáira ment rá
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A GQ magazinnak adott friss interjújában őszintén vallott arról a színész, miért is futott zátonyra két éve tartó házassága.

Brad Pitt összesen 12 évet töltött együtt Angelina Jolie-val – ebből kettőt házasságban –, akivel hat gyermeket neveltek közösen. A színésznő tavaly szeptemberben adta be a válókeresetet, azóta pedig a feje tetejére fordult a világuk. Az egykori álompár sokáig szóba sem állt egymással, mostanra azonban sikeresen rendezték soraikat a gyerekek érdekében. Békülésről persze szó sincs: a válást mindenképp végigcsinálják.
Mióta bejelentették a válást, Brad először adott interjút, méghozzá a GQ magazinnak, és a beszélgetés keretein belül kendőzetlen őszinteséggel vallott arról, mi is volt a probléma a kapcsolatukban.
Személy szerint nem tudok olyan napra visszaemlékezni a főiskola óta, amikor ne ittam volna, vagy ne szívtam volna el egy spanglit. Sok volt. Az érzéseim elől menekültem. Nagyon-nagyon örülök, hogy mindezt magam mögött hagytam. Amikor családot alapítottam, mindennel felhagytam az ivás kivételével. Még tavaly is voltak dolgok, amikkel nem tudtam megbírkózni. Sokat ittam, ami problémássá vált
– magyarázta a színész, aki bepillantást engedett abba is, milyen mélységekbe csapott alkoholizmusa:
Van egy borospincénk. Nagyon imádom a bort, de átestem vele a ló túloldalára. Az igazat megvallva, olyan jól bírom a piát, hogy egy oroszt is képes voltam az asztal alá inni a saját vodkájával, de már nem akartam így élni.
Brad fél évvel ezelőtt leszámolt az itallal, és terápiára járt – elmondása szerint két szakember segítségét is igénybe vette, mire megtalálta azt, aki valóban tud is segíteni neki, ma pedig már felelősségteljes és józan életet él gyerekei kedvéért.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Felvállalták a kapcsolatukat.
A színésznő Sophie pártját fogja.
Új életet kezdett a híresség.
Tovább zajlik a drámájuk.
Közösen ebédeltek, mint egy család.
Nagyon cuki nevet kapott.
Nem sokkal a válásuk előtt.
Ilyen boldog új szerelme mellett.
Ez lesz az ősz egyik kedvenc hajszíne?
Már elment az egyk meccsére.