Starity

Exkluzív interjú Valentina Zenerével

2017. május 04. 20:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Soy Luna című görkorcsolyás sorozat elképesztő sikereket ér el világszerte. Hazánkban május 11-én zárul az első évad, de a rajongóknak nem kell sokat várniuk. A nyári szünetet követően ősszel már érkeznek is az új epizódok titokzatos új szereplőkkel, a szálak tehát tovább bonyolódnak. A sorozat szőke bajkeverőjét, Ámbart alakító Valentina Zenerével beszélgettünk.

hirdetés

– Ámbart alakítod, aki a sorozat gonosza. Szeretsz ilyen karaktert játszani?

– Igen, mert olyan dolgokat is megtehetek és átélhetek, amiket a való életben nem. Erről szól a színészkedés: igyekszem a legjobban eljátszani ezt a tőlem teljesen eltérő személyiséget, ugyanakkor tanulni is tudok tőle. 

– Van azért közös bennetek?

– Igen, például mindketten imádjuk a divatot. Illetve Ámbarnak nehezére esik szembenézni az érzelmeivel, és én is eléggé érzékeny lány vagyok. Nem nagyon szoktam kimutatni a legbelsőbb érzéseimet, inkább magamban tartom.

– Díjakat is kaptál a „kedvenc gonosztevő” eljátszásáért. Kaptál valaha negatív reakciót olyan rajongóktól, akik nem tudják elválasztani a fikciót a valóságtól?

– Szerencsére nem. Szerintem az emberek máshogy látják Ámbart. Ő nem azért gonosz, mert így született, hanem mert az anyukája nem tanította meg neki, mi a szeretet, nem tudja, milyen egy ölelés, sosem mondták neki, hogy szeretlek. Egyáltalán nem tudja, mi az a szeretet, ezért viselkedik úgy, ahogy, és ezt akartuk megmutatni a nézőknek. Szerintem a közönség tisztában van ezzel. Lehet, hogy páran utálják Ámbart, de remélem engem nem, mert tudják, hogy én nem ő vagyok!

– Mi volt a legviccesebb vagy legfurcsább rajongókkal kapcsolatos élményed?

– Mindig meglepődök, amikor elkezdenek sírni, legszívesebben elmondanám nekik, hogy hé, én is ugyanolyan vagyok, min ti. Nagyon aranyosak, és úgy tekintenek rám, mint egy hatalmas sztárra, pedig semmiben nem különbözök tőlük. Csak egy szerencsés lány vagyok, akinek valóra vált az álma. Imádok találkozni a rajongókkal, nagyon hálás vagyok nekik.

– Ha találkoznál egy Ámbarhoz hasonló emberrel, hogyan viszonyulnál hozzá?

– Beszélgetnék vele, azt tanácsolnám neki, hogy lazuljon el, és megölelném. Elmondanám, hogy teljesen rendben van, ha megéli az érzéseit, és ha kötődik másokhoz, illetve azt is, hogy nem kell mindent irányítani az életben, inkább arra érdemes fókuszálni, hogy megéljük a pillanatot.

– Ámbar a legnépszerűbb csaj a suliban és a koripályán is. Te milyen voltál a középsuliban?

– A baráti társaságom azóta sem változott. Elég népszerűek voltunk, sok barátom volt, de nem voltam utálatos lány. Viszont szeretem, ha sokan vannak körülöttem, és beszélgethetek velük. De a haverokon kívül nyilván mindenkinek megvannak a legjobb barátai.

– Ha a legjobb barátodnak három szóval kellene téged jellemeznie, miket mondana?

– Őszinte, eredeti és szenvedélyes.

– Fog Ámbar változni a második évadban?

– Úgy gondolom, hogy igen. Rengeteg érzés és élmény vár rá, és próbál rájönni, hogy ki is ő valójában. Az új történések sok szempontból megváltoztatják majd.

– Lesznek új szereplők a második évadban?

– Egy titkot elárulhatok: rengeteg új szereplő lesz, akik új színt visznek a sorozatba. Az a megtiszteltetés ért, hogy együtt dolgozhattam egy kiváló argentin színésszel, aki egy nagypapát fog alakítani. Rengeteget tanulok tőle, ő egy nagyszerű művész.

– Szereted Ámbar stílusát? Milyen a te saját stílusod?

– Szeretem a stílusát. Nagyon különböző az enyémtől, és segít ráhangolódnom a karakterre. Ő eléggé hercegnős. Az én saját stílusom inkább elegánsan rockos, és általában feketébe vagy fehérbe öltözöm.

– Mi a kedvenc divattrended és ruhadarabod mostanában?

– Most épp Gigi Hadid, Bella Hadid és Kendall Jenner stílusát szeretem, ők inspirálóan hatnak rám. A fekete ruhákat nagyon kedvelem.

– Mik a szépségtippjeid?

– Nem sok ilyen van, talán pont ez a titok. Ha túl sok figyelmet fordítasz a hajadra, a bőrödre és a testedre, akkor néha olyasvalami rabja leszel, ami nem valós. Tehát fontos, hogy maradj hű önmagadhoz, és vigyázz magadra, étkezz egészségesen, és járj el edzeni. Nincsenek titkaim, teljesen hétköznapi vagyok.

– Mi az álmod?

– Hogy az Egyesült Államokban vagy az Egyesült Királyságban dolgozhassak. Szeretnék minél több országba eljutni. Elmennék Hollywoodba is, szívesen szerepelnék sikeres filmekben, és egy Oscar sem lenne rossz! Merek nagyot álmodni!

– Színésznőként kívülről kell tudnod a szövegeidet. Ez számodra könnyű, vagy kihívást jelent?

– Szerencsés vagyok, szerintem könnyű megtanulni a szövegeim, de ez azért van, mert fiatalkorom óta ezzel foglalkozok, és már hozzá vagyok szokva. Nekem az segít, hogy amikor egy jelenet kellős közepén vagyok egy másik szereplővel, akkor csak a beszélgetésre figyelek, figyelmesen meghallgatom, mit mond a másik, és ez útmutatást ad, hogyan kell válaszolnom.

– A szüleid is színészek? Honnan jött az ihlet, hogy színész legyél?

– Jó kérdés, a szüleim teljesen más világból jönnek: anyukám például ügyvéd. Az apukám egész jól énekel, de nem ez a munkája, nem fektet rá nagy hangsúlyt. Szóval nem tudom, honnan jött a késztetés, hogy ezt a pályát válasszam.

– Mit tanácsolnál azoknak a lányoknak, akik színészek szeretnének lenni?

– Ugyanazt a tanácsot adnám, amit én is kaptam: harcolj az álmaidért, ne csak ücsörögj, és mondogasd, hogy mit szeretnél. Álmodd meg, és dolgozz érte minden egyes nap. Nekem sikerült, és neked is fog!

– A görkorizáson kívül milyen sportokat szeretsz?

– Az úszást, főleg a tengerben!

– Van példaképed a színészet terén?

– Igen, Meryl Streep. Csodálom őt, és imádom a munkásságát. Vágyok rá, hogy olyan lehessek, mint ő.

– Melyik a kedvenc közösségi hálózatod és miért?

Az Instagram. Betekintést nyerhetek az emberek és márkák életébe, amiket követek. Mindent azonnal megtudhatok, és én is dokumentálni tudom, amik velem történnek, a követőim pedig láthatják.

VALENTINA ZENERE

Valentina Argentínában született 1997-ben, 8 évesen kezdte el a művészeti tanulmányait. Tánc- és énekleckéket vett, valamint színésznek tanult. 2012-ben Los Angelesben, Hollywoodban vett részt egy nyári színészképzésen.

2010-től rendszeresen szerepelt az argentin televízióban. Modellként is szép sikereket ért el, reklámkampányokban, magazinok divatanyagaiban is felbukkant.

Szabadidejében szeret úszni, búvárkodni és síelni.

Villámkérdések:

  • Kedvenc film: A dán lány
  • Harry Potter vagy Éhezők viadala? Éhezők viadala
  • Justin Bieber vagy Shawn Mendes? Shawn Mendes
  • Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo? Természetesen Lionel Messi!
  • Miley Cyrus vagy Selena Gomez? Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert mindketten nagyon tehetségesek. De jelenleg inkább Selena Gomez.
  • YouTube vagy Instagram? Instagram
  • Snapchat vagy musical.ly? Snapchat

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek