Starity

Hannah a 13 okom volt második évadában is kulcsszerepet játszana

2017. május 05. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ugyan egyelőre még képlékeny a sorozat folytatásának ötlete, ám a készítők szerint Hannah-nak a folytatásban is fontos szerepe lenne.

hirdetés

Fotó: Netflix

A nézők beváltották a Netflix reményeit, ugyanis sikeres lett a sorozat, ami Jay Asher azonos című könyve alapján készült. A 13 okom volt világszerte óriási megmozdulást váltott ki tinédzserekből és felnőttekből egyaránt, így a készítők nagyon szívesen belekezdenének egy második évadba is, amennyiben a Netflix zöld utat ad nekik. A folytatással kapcsolatban jelenleg is folynak a tárgyalások, biztosat egyelőre nem lehet tudni, ám a kreátorok úgy tervezik, hogy amennyiben lesz második évad, úgy abban természetesen Hannah-nak is lenne szerepe.

Az egyik legalapvetőbb eleme a műsorunknak, hogy a jelen és a múlt között ugrál. Hannah története még nem ért véget, szerves része a folytatásnak – legyen az majd bármilyen is –, azaz továbbra is ő áll majd a középpontban

– nyilatkozta Brian Yorkey kreátor a Hollywood Reporternek, ami egyúttal azt is jelenti, hogy egyrészt az esetleges második évad is a jelen-jövő idő között lavírozik majd, másrészt többet is megtudhatunk Hannah múltjáról.

via Popsugar

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek