Vége! Kaszát kapott a Botrány
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Alapos megfontolás után az ABC csatorna úgy döntött, nem kér többet a Botrány című sorozatból.
hirdetés
A már korábban berendelt hetedik évaddal lezárul a 2012 óta futó széria. A TVLine hozta elsőként a rajongók tudomására, hogy az ABC döntött a Botrány sorsa felől, és végül elkaszálta a sorozatot, melynek hatodik évada fut jelenleg. A hírt hivatalosan a jövő heti, New York-i sajtótájékoztatón erősítik meg a készítők.
Shonda Rhimes kreátor tavaly úgy nyilatkozott, hogy ő már tudja, hogyan végződik a széria, de akkor még szó sem volt arról, hogy rövidesen a végéhez ér a történet. Szerencsére a 2017-2018-as szezonra már berendelt évadnak köszönhetően jócskán van idejük az alkotóknak megírni a finálét és szép, a sorozat sikeréhez illő lezárást kerekíteni a szereplőknek.
Nem rajtam, hanem Shondán és a csatornán múlik a folytatás. Shonda a kezdetektől azt hangoztatja, hogy ő már tudja, hogyan fog véget érni a sorozat, így bízok abban, hogy elvezet oda
– nyilatkozta az áprilisi Glamour magazinnak a sorozat sztárja, Kerry Washington, aki úgy érzi, Olivia Pope szerepe igazán nagy kihívások elé állította őt, ugyanakkor a szívéhez is nőtt a karakter, hiszen korábban soha nem alakított egyetlen szereplőt ilyen hosszú ideig.
via E! Online
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.
Meglepő dolgot árult el.











