Starity

Újabb részletek derültek ki a 13 okom volt folytatásával kapcsolatban

2017. május 11. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idegőrlő várakozással teli időszak elé nézünk, ugyanis a készítők még csak most kaptak zöld utat, hogy további 13 epizódot készítsenek a 13 okom volt című sorozathoz.

hirdetés

Mióta a Netflix bejelentette, hogy megadta a második esély lehetőségét a 13 okom volt című sorozatnak, a rajongók azt találgatják, hogy vajon hogyan folytatódik Hannah (Katherine Langford) barátainak története, hiszen számtalan izgalmas fordulatnak lehettünk szemtanúi a fináléban. A pletykákat eloszlatva Bryan Yorkey kreátor az EW-nek nyilatkozott a második évaddal kapcsolatban.

Fotó: Netflix

Már az első évad befejezésekor tudtam, hogy szeretném folytatni a történetet. Olyan karakterekkel dolgozunk, akik 13 epizód után még csak most kezdik meg a gyógyulás folyamatát azok után, hogy szembesítve lettek, milyen mértékben érintettek Hannah halálában, ami egyébként életük folytatására is rányomja a bélyegét

– magyarázta Yorkey, aki egyúttal elhintette, hogy a második évadban nem Hannah, hanem a többiek szemszögén keresztül követhetjük figyelemmel az események alakulását, melyben a jelen és a múlt egyaránt szerepet játszik. A kérdésre pedig, hogy a második évadban is láthatjuk-e Hannah-t, így felelt:

Igen, abszolút! Azt hiszem, a számtalan kérdés közül kilóg, mégis még mindig ott lebeg a szereplők feje fölött, hogy végső soron ki a felelős Hannah haláláért. Hibáztatható az iskola? Ki a felelős a történtekért, már ha valaki egyáltalán az?

Fotó: Netflix

Az első évad fináléjában látott cliffhangerek visszavezethetőek a korábbi traumákra: az iskolai zaklatásra, Jessica (Alisha Boe) és Hannah megerőszakolására. Minden összefügg mindennel, így imádni fogom kinyitni a történetet, hogy merre tartanak a karakterek és lesz-e számukra fény az éjszakában. Továbbra is őszintén tárjuk a nézők elé a történetüket, és minden égető kérdést meg fogunk válaszolni. Tyler (Devin Druid) csinálni fog valamit? Mi történik Alex-szel (Miles Heizer)? Igazságot szolgáltatnak Bryce-nak (Justin Prentice)?

– tette hozzá az alkotó.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek