Egy újfajta rocksztár: Harry Styles – albumpremier

Harry Styles nemcsak rocksztár akar lenni: trónkövetelő lehet a One Direction egykori sztárja.

hirdetés

Új rocksztár születőben?

Négy csillagot kapott a befolyásos Rolling Stone magazintól Harry Styles debütálólemeze, amelyben rögtön az első mondatban kifejtették: nemcsak rocksztár akar lenni, hanem a rocksztár. Valószínűleg sokan élből elutasítják a fiatal csillag szólómunkáját, pláne a rockot és a nevét egy kontextusban, mivel fiúbandában tett szert népszerűségre, azonban karizmája és tehetsége megkérdőjelezhetetlen – ha elfogadjuk, ha nem.

A sztár első anyagában igazi rock & roll herceg, maga mögött hagyva a mainstream pop és EDM világát. Helyette olyan stílusokkal ragyog, mint az akusztikus, 70-es évekbeli soft-rock, hard rock és indie vonalának kellemes egyvelege.

Akik bulis felvételeket várnak, csalódni fognak, sőt, a hallgatás közben felmerülhet az a kérdés is: „ki bántotta így meg?”. A legboldogabb hangvételű daloknak számít a Carolina, amit egy különleges lány inspirált, a hard rock elemekkel vegyített Kiwi – bár itt is már felfedezhető a keserédes szájíz: „Olyan, mintha fizetnék érte – ezért még megfizetek (...) igazi színésznő a csaj”, szól Styles, majd a refrén így hangzik: „Azt mondta: »A gyerekedet várom, de semmi közöd hozzá«”.

Nincs önfényezés, csak a nyers valóság – Harry Styles önző és féltékeny

A Sign of the Times rockballada kellemes felvezetője volt az albumnak: „Nem vesztegetheted meg a kaput az ég felé tartva” – ez a mondat kifejti, mit gondol Harry az emberi életről és ezt továbbviszi az egész albumon keresztül. Nem fogunk csillogásról hallani, arról sem kapunk információt, mennyi pénzt keres: Styles a sérelmeit fedi fel, azokat, amik talán nem hagyták aludni. A Woman felfedi féltékeny oldalát, és bevallja, hogy önző néha, az Ever Since New York egy mérgező kapcsolattól való elszakadást taglalja, míg a From the Dining Table valószínűleg az egyik legdepresszívebb felvétel, amit valaha hallhat az ember (üressége miatt): „Egyedül ébredtem ebben hotelszobában / Eljátszottam magammal, mondd, hol is voltál? / Visszadőltem aludni, délben már be voltam rúgva / Sosem éreztem magam ennyire szánalmasnak még”, majd: „Találkoztam a haveroddal, akit munkából ismersz / Azt mondta, teljesen jól vagy / Látom, nekiadtad a régi pólómat / Csak még egy darab abból, ami az enyém volt egyszer”.

Az album eredeti címe egyébként Pink lett volna, mivel Styles vallja, hogy ez az egyetlen igazi rock & roll szín, valószínűleg ezért ül egy kád rózsaszín vízben, megtörve. Az egész albumban előjön a nedvesség motívuma: sírás, egyéb testnedvek, vagy éppen csupán: „Hard Candy folyik végig a testemen, míg a lábam is csuromvíz”.

A One Direction idejében is felfedezhető volt soft-rock szeretete, hiszen olyan dalok megalkotásához adta a nevét, mint az Olivia, Where Do Broken Hearts Go vagy éppen Stockholm Syndrome. Az egész albumnak így nem meglepően nosztalgikus hangvétele van, és talán olyan emlékeket is előhoz az ember, amikre már nem is emlékezett, emellett jó néhány felvétel úgy hangzik, mintha édesapánk valamelyik leporolt bakelitlemezét tettük volna rá a lejátszóra: Ever Since New York, Sweet Creature, és Sign of the Times példának.

Dalról-dalra: keretet kap a lemez

Az album első dala a Meet Me In The Hallway, ami egyfajta kísérteties hangulattal invitálja fel a többi dalt – Styles hangja szinte visszhangzik. Ezután érkezik a Sign of the Times jól ismert felvezetője, amit a Carolina fülbemászó ritmusa vált fel. Ehhez képest éles váltás a Two Ghost, ami bár szomorú témája ellenére is különösen elfogadóan hangzik a soft-rock balladában:

Szerintem a dal arról szól, hogy elfogadod, hogy változnak a dolgok és nem tehetsz ellene semmit

– magyarázta Harry. „Nem azok vagyunk, akik voltunk / Csak két szellem áll az egykori helyünkön” – hangzik a dal refrénje, emellett itt is előjön a lemez alatt többször emlegetett probléma: nem mondják ki, amit gondolnak, így a gondokat sem tudjak megoldani.

A Sweet Creature-t már korábban megkaptuk, ami a legvisszafogottabb, legfinomabb, akusztikus egyveleggel kevert dal – kimondatlanul nővérének íródott. Az Only Angel egyik legjobban felépített és legmeglepőbb dala. A felvezetőben halljuk a Sign of the Times levezető zongoráját, elfojtott beszédet a háttérben egy angyalról, és talán a Hey Angelre is emlékeztetheti az embereket, addig, ameddig fel nem jön az ütem Styles felkiáltásával. „Eltörtem az ujjam, miközben az ajtódon dörömböltem / Felrepedt az öklöm, ahogy a padlón kúsztam át / Nem vihetlek haza anyámhoz ilyen rövid szoknyában / De talán pont ez tetszik benne”.

Azt mondta a bátyjának és aztán nekem is, / Hogy egy angyal lesz, csak várjuk ki a végét / Azonban démonná válik a lepedők között / És ez ellen semmit nem tud tenni

A dalban felfedezhető hard-rock elemeket tovább viszi a fentebb említett Kiwivel, aminek azonban már semmilyen bevezetője nincs: erős gitár, dob és oldschool rock. Az Ever Since New York, mint nyolcadik felvétel, levezeti az albumot és a hangulatot: érkezik a Prince anyagaihoz hasonlítható Woman, majd a From the Dining Table, aminek hangzása rendkívül emlékeztet a Meet Me in the Hallway-éhoz , így egy szép keretet kap a 10 felvétel.

Nem hétköznapi srác

Sok fiúbandából kiszakadt férfiú ott rontja el a karrierjét, hogy túl erősen próbálja levetkőzni a jófiú imázst, amivel többnyire nevetségessé válnak. Stylesnak valahogy azonban ez a stílus erőlködés nélkül érkezik, és az eddigi egyik legigényesebb albumot adta ki sikeresen a kezei közül. Minden egyes felvételen hangzik, hogy odafigyeléssel, mondhatni, szeretettel készült, így a háttérben több ráéneklést, effektet is hallhatunk: „Ezért még megfizetek” – énekli, de hallható a háttérben, ahogy „Csing!”-gel.

A lemez bizonyítja, hogy semmi átlagos nincs ebben a srácban

 – fejezte be kritikáját a Rolling Stone.

Hallgasd meg te is Spotify-on, emellett már elérhető az iTuneson és a boltok polcain is. (Dalok magyar szöveggel ezen a linken megtalálhatóak)

hirdetés

hirdetés