10 évesek a „divatbabák”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az amerikai MGA Entertainment termékei – az elmúlt év pereskedéseire fittyet hányva – tizedik évfordulújuk alkalmából egy újjátervezett kollekcióban elevenednek meg.
hirdetés
A már modhatni igencsak öreg Barbie baba a maga 50 évével ugyan töretlen sikernek örvend, de trónkövetelői, a Bratz babák 2001-es megjelenésük után igencsak átrendezték a játékpiac összetételét.
Az akkortájt nagyon extravagáns és finoman szólva csinos babák sikersztorija 2007-ben befejeződni látszott: A Barbie baba és márkanév mögött álló játékgyár, a Mattel beperelte a MGA-t, állítva, hogy Carter Bryant (a Bratz megalkotója) még náluk volt alkalmazott, amikor megszülettek fejében az új irányzatot képviselő figurák. 2008-ban úgy tűnt, hogy a Mattel javára döntött a bíróság, és visszahívásra kerülhet az összes Bratz márkájú baba.
2010 nyarán a kihirdetett ítélet szerint a Bratz az MGA Ent. tulajdona, melynek értelmében a Mattel elvesztette a pert.
Az MGA egyfajta „újjászületésként” élte meg az 5 évnyi pereskedést, ennek örömére 2010. október 10-én dobja piacra az új stílust és megjelenést képviselő kollekcióját a Tizedik évfordulós Bratz néven. (Az új modellek megtekinthetőek a képen, illetve a Bratz honlapján.)
Az ismert „csajok” (Cloe, Jade, Sasha, és Yasmin) mellett új arcok is megjelennek, valamint „felélesztésre” kerülnek a Bratz Boysok is.
A gyűjtők bizonyára örülni fognak, de pár szülő nem: féltik kislányaikat a babák „üzenete” miatt, ami a babasorozat egyik botrányköve volt mindig is: mennyi értéket közvetíthet egy erősen kisminkelt, könnyelműséget és – pár erős megfogalmazás szerint – „ringyó életmódot” sugalló figura?
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Félmeztelen képet osztott meg.
Kapu Tibor és Erdélyi Tímea egy párt alkot?
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Harmadik gyermekét várja.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, mi lehetett a baj.











