Starity

Tarja: „Nagyon büszke vagyok Simone-ra”

2017. május 21. 07:07   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Köztudott, hogy a metálszintéren tevékenykedő énekesnők nem csupán kollégák, hanem példaképeik is a másiknak.

hirdetés

Tarja Turunen neve 1997-ben vált népszerűvé a metálzene palettáján, ugyanis a Nightwish akkor adtka ki első lemezét, az Angels Fall Firstöt. A nagy áttörést mégis az egy évvel később megjelent Oceanborn nevezetű lemez hozta meg számára, ami a mai napig mérföldkőnek számít a csapat történelmében.

A finn énekesnő azóta számtalan vokalistának lett a példaképe, akik csakis azért kezdtek el klasszikus énekórákat venni, és elsajátítani a szoprán hangterjedelem minden egyes oktávját, hogy az ő nyomdokaiba lépjenek. Ilyen többek között Floor Jansen, Manuela Krallel, vagy az Epica vörös hajkoronájú szépsége, Simone Simons. Utóbbi többször is kijelentette már, hogy a Nightwish második albuma – a már fent is említett Oceanborn – nagy hatással volt rá, és azért kezdett el énekleckéket venni, mert ő is azon az úton szeretett volna haladni, mint Turunen.

A Finnország hangjának is megválasztott énekesnő a napokban adott egy rövid interjút a Radio Futuro de Chile nevezetű lapnak, melyben elárulta, hogy mennyire büszke Simone-ra és a sikerére.

Úgy érzem nagyon büszke vagyok rá, mivel mindent elért, amit csak szeretett volna. Simone az elejétől kezdve azt emlegeti, hogy a zenében én vagyok a fő inspirációja

– magyarázta Tarja, majd így folytatta:

Simone sokszor elmondta, hogy amikor hallotta a hangom és látta, hogy mit csinálok, elhatározta, hogy amikor felnőtt lesz, ő is azt a karriert választja majd, amit én. Mostanára már nagy sikert aratott. Nagyon büszke vagyok rá!

A magánéletben baráti viszonyt ápolnak egymással

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek