Starity

Anorexiával és bulimiával küzdött Steiner Kristóf

2017. május 24. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Aki a 2000-es évek elején volt tinédzser, minden bizonnyal még emlékszik az akkor huszonéves Kristófra, aki a VIVA TV egyik közkedvelt műsorvezetője volt.

hirdetés

Azóta hosszú évek teltek el, Kristóf lekerült a képernyőről, és sokkal visszafogottabb lett – ritkán láthatjuk őt a médiában szerepelni, inkább a munkájának, az írásnak él most, mai fejjel. Az egykori műsorvezető – aki életvitelszerűen Tel Avivban él – jelenleg Magyarországon tartózkodik, nemrég pedig a Mokkában vendégeskedett, ahol kendőzetlen őszinteséggel beszélt korábbi betegségeiről.

Kristóf bevallotta, hogy annak idején súlyos anorexiával és bulimiával küzdött, melyeket csak nehezen sikerült legyőznie. Bevallása szerint évekig nem is tudatosult benne, hogy nagy a baj, később pedig pszichológusok és psziciáterek segítségével próbálta megtalálni a helyes utat több-kevesebb sikerrel. A sorsfordító pillanat egy édesapjával tett indiai utazás keretein belül érkezett el – többek között azt is ekkor döntötte el, hogy visszavonul a rivaldafénytől, majd külföldre költözik.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek