Starity

Klippremier: Slipknot – Vermilion

2017. június 22. 15:03   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2014-ben debütált a zenekar legutóbbi nagylemeze, hamarosan pedig egy dokumentumfilmet is megjelentetnek.

hirdetés

Három éve került az üzletek polcaira az együttes legutóbbi stúdiólemeze, ami a 5: The Gray Chapter elnevezést kapta. A srácok jelenleg is e korongot népszerűsítik világszerte, ám a formáció ütőse tavaly a Teamrocknak azt nyilatkozta, hogy már a hatodik lemez megjelenésére sem kell sokat várni.

E kijelentés viszont nem sok jelentősséggel bír, ugyanis a formáció frontembere megerősítette, hogy a közeljövőben biztosan nem jelentkeznek új anyaggal. Mindezek ellenére néhány hete a csapat egy sokkal jobb hírrel szolgált a rajongóknak, melyben az állt, hogy megjelentetnek egy megközelítőleg 90 perces dokumentumfilmet, ami a Day Of The Gusano elnevezést kapta, ám azt csupán egyetlen nap erejéig a moziban is meg lehet tekinteni, mely felvétel szeptember 6-án kerül a vásznakra.

A dokufilm egyébként egy 2015-ös mexikói fellépésen került rögzítésre, ami azért fontos a Corey Taylor vezette formáció számára, mivel ez volt az első fellépésük Mexikóban, és amivel a legnagyobb álmuk vált valóra. Erről a kiadványról másolták ki az első kisfilmet, a választás pedig a Vermilion című számra esett. Íme!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek