Quentin Tarantino nősülni készül
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A világhírű Oscar- és Golden Globe-díjas rendező megkérte szerelme kezét, aki igent mondott neki.
hirdetésHihetetlen, de úgy tűnik, Quentin Tarantino meggondolta magát a házassággal kapcsolatban! Az 54 éves rendező korábban úgy nyilatkozott, hogy bár soha nem mond olyat, hogy soha, nem hiszi, hogy valaha is oltár elé áll majd. Most mindenesetre úgy fest, megtörni látszik, hiszen olyan boldog 33 éves, izraeli szerelme, Daniella Pick oldalán, hogy pénteken megkérte a kezét.
A hír igaz! Nagyon boldogok és izgatottak vagyunk
– nyilatkozta a menyasszony a Pnai Plusnak.
A pár egyébként 2009-ben, a Becstelen brygantyk forgatásán ismerkedett meg egymással, ám az azóta eltelt években több hölggyel is hírbe hozták Tarantinót, aki végül tavaly állapodott meg Pick mellett.
Nem mondom, hogy soha nem nősülök meg vagy hogy nem lesznek gyerekeim 60 éves korom előtt, de hoztam egy döntést, miszerint egyedül megyek végig ezen az úton. Ez az én időm arra, hogy filmeket csináljak
– magyarázta a GQ-nak a rendező egy korábbi interjúban.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











