Új barátnője elhagyta a férjét Ben Affleckért
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A napokban járta be a világsajtót a hír, hogy a válófélben lévő színészre rátalált a szerelem.
hirdetésBen Affleck sok éven át próbálta megmenteni Jennifer Garnerhez fűződő kapcsolatát, ám a színésznő úgy döntött, ennyi és nincs tovább, így házasságuk felbontásáért folyamodott. A színész minazonáltal nem lógatja az orrát gyermekei anyja után, ugyanis Lindsay Shookus személyében ismét rátalált a boldogság.
A Saturday Night Live című műsor producereként ismert hölgy kezét-lábát törte Ben miatt, hiszen az Us Weekly úgy tudja, hogy még a férjét, Kevin Millert is hajlandó volt elhagyni azért, hogy az Oscar- és Golden Globe-díjas színésszel legyen.
Egy bennfentes úgy tudja, hogy nem ez az első alkalom, hogy Ben és Lindsay összemelegszenek – már három évvel ezelőtt is találkozgattak, amikor még szó sem volt a színész és Jen kapcsolatának megromlásáról. Miután Garner tudomást szerzett az afférról, szakított a férjével, ám gyerekeik kedvéért mégis megpróbálták menteni a menthetőt – sikertelenül.
Az egykori álompár többé-kevésbé jó viszonyban vált el, csemetéiket közösen nevelik és a történtektől függetlenül is sok időt töltenek együtt, mi több, Jenniferben nincsenek rossz érzések férje új kapcsolatát illetően, áldását adta a viszonyra és a legjobbakat kívánja nekik.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.













