Nyilvánosságra hozták Nelsan Ellis halálának körülményeit
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 39 évesen elhunyt színész halálának körülményeit családja kérésére menedzsere, Emily Gerson Saines hozta nyilvánosságra, hogy intő példaként szolgáljon.


Az egész világot megrázta a hír, hogy július 8-án váratlanul elhunyt a True Blood – Inni és élni hagyni sztárja, a Lafayette-et életre keltő Nelsan Ellis. Akkor mindössze annyit lehetett tudni, hogy a halál váratlanul érte a színészt – szívelégtelenségben hunyt el. Azóta kiderült, hogy ennek hátterében Ellis káros életmódja ált, ugyanis családja elmondása szerint évek óta küzdött alkohol- és drogfüggőségével, mely addikciók alaposan tönkrevágták a szervezetét.
Nelsan édesapja bátran egyetértett velem abban, hogy meg kell osztanunk a nyilvánossággal Nelsan szívelégtelenségének körülményeit. Nelsan évek óta küzdött a droggal és az alkohollal. A rehabon történt megszorítások után maga próbálkozott féken tartani alkohol utáni szomját. Édesapja szerint vérfertőzése volt, veséi felmondták a szolgálatot, mája megduzzadt, vérnyomása leesett, szíve pedig kontrollálhatatlanná vált. Július 8-án, szombat reggel, négy nappal azután, hogy a Woodhull Kórházba szállították, halottnak nyilvánították. Igazi úriember volt nemes lélekkel és kedvesség jellemezte. Apa volt, fiú, unoka, testvér, unokaöccs és jó barát azok számára, akik elég szerencsések voltak ahhoz, hogy ismerjék őt. Nelsan nagyon szégyellte függőségeit, és élete során mindig vonakodott beszélni ezekről. Családja mindazonáltal hisz abban, hogy most azt szeretné, ha története intő példaként szolgálna, hogy ekképp segítsen másoknak
– nyilatkozta a menedzser a The Hollywood Reporternek.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Mike Tyson elárulta, mi történhetett vele.
Több mint 10 karátos gyémántgyűrűt húztak az ujjára.
Nem akarta feleségül venni?
Így áll jelenleg a kapcsolatuk.
A múlt hónapban történhetett.
Megjelent a Barbie-film egyik hivatalos dala.
Kifejtette véleményét az énekesnő.
Megjelentek a The Eras turné egyik állomásán.
Nem győz posztolni róla.
Új fotó a két hírességről!