Tévésorozaton dolgozik az Alkonyat írónője
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkonyat-saga írónője rövidesen visszatér a köztudatba egy újabb természetfeletti lényekről szóló történettel.
hirdetésStephenie Meyer 2005 és 2008 között publikálta négy részből álló könyvsorozatát, ami világszerte óriási siker volt, akárcsak az abból készült filmadaptáció, melynek főszerepeiben az akkor még viszonylag zöldfülűnek számító Kristen Stewartot, Robert Pattinsont és Taylor Lautnert láthattuk.
Az utolsó könyv megjelenése óta idestova közel tíz év telt el, Stephanie azonban nem ül tétlenül a babérjain. Több mű elkészüléséhez is hozzájárult azóta, ám igazán nagy sikert nem aratott. Ez azonban rövidesen megváltozhat, ugyanis az a hír járja, hogy jövőre a Starz csatornán debütál a The Rook című sorozat, melynek ő az executive producere, középpontjában pedig ismét természetfeletti lények állnak. (A széria egyébként Daniel O’Malley azonos című regényén nyugszik.)
via ET
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Nem zavartatták magukat.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Elárulta, miért döntött így.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.











