Olvasói beszámoló: Fezen 2017 – ilyen volt a csütörtöki nap

Alice Cooper húsz éve nem járt hazánkban, a Saxont sem a közelmúltban vetette felénk a sors, a Kalapács és a Lord pedig hozta a tőlük már megszokott színvonalat, de nézzük részletesebben, mi is történt!

hirdetés

Forróság + fekete ruha = szörnyen rossz párosítás

Bevallom, mikor beléptem a fesztivál területére, az első gondolatom az volt, hogy hogyan fogok én itt tájékozódni. Volt térképem a fesztiválhoz, de mivel életemben először jártam ott, azt sem tudtam, merre menjek. Végül azért sikeresen eltaláltam a Fehérvár Színpadhoz, ahol az egész délutánt és estét töltöttem, de a legelső gondolatom az volt, hogy a színpad elhelyezése szörnyű. Igazából nem az volt a probléma, hogy fél kettőkor, mikor leültem a kordonhoz, hogy első sorban lehessek Alice Cooperen, egy csepp árnyék sem volt. Nem várom el, hogy abban az időben árnyékot teremtsenek a szervezők a semmiből, de az már zavaró volt, mikor a Kalapács koncert alatt a nap a retinámat is kiégette, mert pont akkor ért a színpad mögé. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a koncert elején!

Magyarország nagyjai

Már kétszer volt szerencsém a Kalapács zenekarhoz, de harmadik alkalommal sem okoztak csalódást. Pont ugyanolyan nagyszerűen teljesítettek, mint általában, a dallistájuk is hibátlan volt – elfogult véleményem szerint legalábbis –, egy rossz szavam sem lehet. A zenekar amúgy is olyan zenészekből tevődött össze, akik igazán kiemelkedőek a műfajban, elég csak a frontembert, Kalapács Józsefet említenem, vagy a gitárost, Weisz "Kicsi" Lászlót, aki még a Zorallból lehet ismerős a nagyérdeműnek.

A közönség legnagyobb örömére régi Pokolgép-dalok is elhangzottak a koncerten – a teljesség igénye nélkül az Itt és most, az A jel, vagy épp a Gép-induló. Ezen kívül természetesen a Kalapács-dalok is igen nagy örömet váltottak ki a közönségből, mindenki tombolt a Nem az, ami megöl című nótára, ahogy a Mindig lázadó és az Őszintén is olyan hangosan szólt, hogy egész biztosan lehetett hallani a Harman színpadnál is! A koncert végén Kalapács József búcsúzásként további kellemes koncerteket kívánt a közönségnek, valamint sok sikert az utánuk lévő zenekaroknak, és elárulta azt is, hogy amilyen jó az aznapi felhozatal, ők sem mennek haza – és valóban, Alice Cooper koncertjét a biztonsági őrök közelében nézte végig.

A Kalapács zenekar után a Lord jött, melynek dallistája semmit nem változott a pár héttel ezelőtti Rockmaraton óta, ahogy teljesítményük is pont ugyanolyan kiváló volt. Pohl Mihály, a zenekar énekese bejelentette, hogy gitárosuk, Erős Attila nagyapa lett, billentyűsük, Beke Márk pedig apuka – Attila később kihangsúlyozta, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. A zenekar hozta megszokott formáját, többségük korukat meghazudtoló élénkséggel vágtak bele a dalokba úgy, hogy azt még az első sorban álló külföldi fesztiválozók is élvezték. A Vándor című dalnál nem maradhatott el a jól ismert guggolás sem, aztán a Lord levonult a színpadról és átadta helyét a világhírű brit progresszív metálzenekarnak, nevezetesen a Saxonnak.

A legkisebbek öröme volt a legnagyobb

A zenekar koncertje lenyűgözte az egész közönséget. Mellettem az első sorban egy tizenkét éves srác állt, aki a zenekar hangolása és beállása alatt kapásból a fél közönséggel összebarátkozott és mindenkinek csak áradozott a bandáról és a rockzenéről, melyről olyan hozzáértéssel beszélt, hogy a zenészek is csak pislogni tudnának a szavain. Végül, miután a behangolás megtörtént és az óra fél kilencet ütött, a Saxon elfoglalta a színpadot. Biff Byford énekhangja nem csak a lemezeken zseniális, élőben is rendkívül különleges. A mellettem lévő fiú teljesítménye azonban lazán felért hozzá. Úgy énekelte a Saxon '80-as és '90-es évekbeli klasszikusait, mint egy mini-Biff – már csak a legendás szemöldök hiányzott neki. Számomra a legmegdöbbentőbb azonban mégsem ez volt.

A nagy melegre való tekintettel Biff többször is lecsavart kupakú fél literes vizeket dobott a közönségbe, hogy a vízcseppekkel kicsit lehűtsön minket, ami rendkívül jól esett, mert nagyjából két percig úgy érezhettük, nem fogunk élve elégni, de aztán a víz elpárolgott rólunk és újra csak a rettentő hőséget éreztük. A fiúnak viszont semmi nem volt akadály. Lelkesen ugrált, énekelt, majd, mikor Biff a kordon és a színpad közé dobott egy üres üveget, a kisfiú a biztonsági őrök felé kezdett integetni, kérte őket, hogy adják oda neki. Miután ez megtörtént, a srác szabályosan kiugrott a bőréből. Úgy viselkedett, mintha legnagyobb álma vált volna valóra azzal, hogy megkaparintott egy olyan üveget, amit a nagy Biff Byford keze is érintett. Utána azzal csápolta végig a koncertet, én pedig elgondolkoztam, hogy itt ez a gyerek, aki a legkedvesebb zenekarja koncertjén tombol és örül egy üres üvegnek, a legtöbben pedig a világ legújabb, legmenőbb telefonjára is csak vállvonogatva tudnak felelni, mondván, nem nagy szám.

Mindenesetre a Saxon koncertre egyszerűen zseniális volt, úgy nyomták végig a másfél órát, hogy még a hasogató talpam sem tudta a kedvemet szegni.

Húsz év után újra hazánkban

Aztán elérkezett a koncert, amire a legjobban vártam. A koncert, amire mindenki a legjobban várt. Alice Cooper ugyanis Magyarországra látogatott!

Négy éve, hogy megismertem Alice Coopert. Azonnal beleszerettem a zenéjébe és azonnal a koncert-bakancslistámra került az ő egyik fellépése is, mert úgy éreztem, muszáj látnom őt élőben. Ha nem is feltétlenül a zseniális zenéje miatt, hát a színpadi show igen meggyőző indok volt! Minden fellépése olyan, mintha egy morbid rockszínházba csöppentél volna – nem véletlenül ő a shock-rock atyja –, ezt pedig látni akartam. A probléma csak az volt, hogy a drága húsz éve nem tolta a rusnya képét Magyarországra, legalábbis koncert miatt nem (mert köztudottan szereti Budapestet, feleségével gyakran jön turistaként). Négy éve reménykedtem, hogy majd erre veti a sors, négy éve hallgattam a dalait, néztem a koncertvideókat és képzeltem el, hogy egyszer én is láthatom. És most láttam. Első sorból. Igaz, hogy ennek az volt az ára, hogy fél kettőtől ültem a színpad előtt a nuku árnyékban és úgy leégtem, mintha legalábbis muszáj lett volna, de határozottan állítom, megérte, mert egy olyan show-t láthattam, amihez fogható nincs a világon.

A kényszerzubbonyban énekléstől kezdve a három méteres Alice Cooper-figurán és a guillotine-os lefejezésen keresztül egészen a Paranoiac Personality alatt végrehajtott zseblámpás-követős dolgokig minden óriási volt. A koncert hol nevetést, hol félelmet, hol csodálatot váltott ki belőlem, úgy tekintgettem végig a színpadon, mintha egy kisgyerek lennék, aki most először lát valamit, amit azelőtt soha. Igazából így is éreztem magam.

A szám tátva maradt a csodálkozástól – már amikor nem ordibáltam rekedtre magam –, és azt hittem, már semmi, de semmi olyan nem jöhet, ami überelhetné a show-t. Aztán elkezdődött a School's Out című dal a visszataps után és kénytelen voltam rájönni, hogy tévedtem! Mert fantasztikus volt. A színpad két oldaláról fújt buborékok beborították a színpadot, aztán a közönség felé is jócskán elkalandoztak, de amikor felhozták a gigalufikat és a közönségbe dobták őket, az szinte mindent überelt. Tudni kell, hogy ha egy ilyen lufi kipukkad, kétszázas méretű konfetti terít be mindent. Addig meg csak úgy lufizgatunk. Lufizgattunk is eleget! A biztonsági őrök becsületére váljék, mikor épp feléjük ment egy kósza léggömb, készséggel dobták vissza a közönségbe – vagy épp Mr. Coopernek, aki egy késsel lyukasztotta ki a ballonokat –, majd, mikor már közel jártunk a dal végéhez, megérkezett a sok-sok konfetti is, de mielőtt még nagyon elmerülhettem volna a látványban, a színpad két oldaláról színes szalagokat lőttek ki. Nem tudtam, hova nézzek, mert mindenhol olyan dolgok voltak, amiket látni akartam: lufik, szalagok, konfettik a levegőben, Alice Cooper és zenekara a színpadon... Aztán hirtelen vége lett. Vége lett életem eddigi legnagyobb koncertjének, amire megérte négy évet várnom.

Mesélhetnék még arról milyen fantasztikus is volt Alice Cooper és zenekara, de inkább vessünk egy pillantást a Fezen Fesztivál által megosztott, drónnal készített felvételre és nézzük meg, mekkora is volt a közönség.

hirdetés