Kés alá feküdt Tarja Turunen
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A legendás finn énekesnő ismét orvosi beavatkozásra szorult, ám ezúttal úgy tűnik, kicsit komolyabb a baj.
hirdetésA Nightwish énekesnőjeként megismert Tarja néhány hónapja vészelt át egy hangszálgyulladást, melynek következtében orvosai utasítására fellépéseit is kénytelen volt lemondani a mielőbbi gyógyulás érdekében. A finn szépség azóta szerencsére felépült és már több fellépést is adott, a koncertek egyikén ráadásul egyik legjobb barátnője, a Within Temptation frontasszonya, Sharon den Adel is fellépett vele, mely előadás valósággal elvarázsolta a közönséget.
Az ex-Nightwish-énekesnő rajongói azonban ismét aggódni kezdtek kedvencükért, ugyanis a Finnország hangjának is megválasztott vokalista egy, az Instagramon közzétett kép útján közölte, hogy ismét szakember segítségére van szüksége – ezúttal a nózijával akadtak gondok.
Mától búcsúzzatok el a régi orromtól. Remélem, ha legközelebb láttok sokkal jobban fogok lélegezni, és énekelni is egyaránt. Kívánjatok szerencsét!
– fűzte az alább látható fotóhoz az énekesnő.
Az, hogy komoly-e a baj egyelőre még nem hozták nyilvánosságra, de feltehetően Tarjának a levegővétel is egy igazi megpróbáltatás volt, így nem hiába kérte egy sebész beavatkozását.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











