Mi folyik Robert Pattinson és Katy Perry között?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színész és az énekesnő mindig jóban voltak, ám most az a hír járja a tengerentúlon, hogy kapcsolatuk túlmutat a barátságon.
hirdetés
Nehéz eldönteni, hogy vajon mi lehet a háttérben, ám az tény, hogy amikor Howard Stern rádióműsorában arról kérdezte Robert Pattinsont a múlt héten, hogy ő és FKA Twigs jegyben járnak-e, a színész úgy fogalmazott, hogy Ja, valami olyasmi!
, amivel nem igazán sikerült meggyőznie rajongóit arról, hogy minden rendben van köztük.
A pár egyébként tavaly felbontotta eljegyzését, de végül mégis kibékültek, ami arra utal, hogy az Alkonyat-filmek sztárja igen elnéző jellem, hiszen annak idején exének, Kristen Stewartnak is megbocsátott, amikor először megcsalta őt. Ha pedig már Kristennél tartunk, érdemes megjegyezni, hogy ő és Rob nagyon jó viszonyt ápoltak Katy Perryvel, ráadásul a Teenage Dream énekesnője volt az, aki pátyolgatta Rob lelkét szakításuk után.
A minap ismét együtt kapták lencsevégre a filmsztárt és az énekesnőt, így ismét megindultak a találgatások azt illetően, hogy talán nem pusztán baráti a viszonyuk, hisz Katy mindig ott van Rob mellett, amikor a színész szakításközeli állapotban van.

via Radar Online, Daily Mail
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











