Dove Cameron kiakadt a Twitteren
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Utódok sztárját felháborítják azok, akik másokat a bőrszínük alapján negatív megkülönböztetésben részesítenek.
hirdetésA bőrszín szerinti megkülönböztetés körülbelül azóta téma, amióta világ a világ, ám tévednek, akik azt hinnék, hogy a mai világban ez már nem olyan fontos, tekintve, hogy egyre elfogadottabb különbözni az átlagtól. Dove Cameron nemrég a Twitteren szólalt fel, és felháborodásának adott hangot, üzenetéből pedig sütött a harag azok felé, akik a bőrszínük miatt bírálják a másikat.
Őszintén szólva a rasszizmus szörnyen zavaró számomra. Általa lényegében azt fejezed ki, hogy fogalmad sincs arról, hogyan működnek a pigmentsejtek, a tudomány, az evolúció. Azt hiszed, hogy valakinek a pigmentjei megváltoztatják az agyát, vagy mi? [Ha rasszista vagy], beismered, hogy csak mert nem érted, hogyan működnek a dolgok, félsz is tőlük. Nagyon kínos
– csiripelte, majd végül kissé bosszúsan hozzátette, hogy
Miért tartunk még mindig itt?
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Megvolt a hagyatéki eljárás.
A pillanat gyorsan terjedt az interneten.
Az egyik tetoválása problémát okozott.
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Itt a bizonyíték a románcra.
10 évet töltött a sorozattal.
Volt egy kérésünk minden vendéghez.
Több beceneve is van.











