Véget ért a Shadowhunters második évada – spoiler!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Vasárnap került képernyőre az árnyvadászok történetének második évados fináléja, amely ugyan lezárta az évadot, sok kérdést és nyitott kapukat hagyott a harmadik szezonhoz.
hirdetésA cikk spoilert tartalmaz! Csak akkor olvasd el, ha már láttad a finálét, vagy nem bánod, ha előre megtudsz információkat!

Mindent láthattunk a huszadik részben - Valentine, a tündérkirálynővel való szövetsége ellenére elbukott, ráadásul saját lánya, Clary ölte meg, aki ennek tetejében Jace-t is visszakérte a halálból az angyaltól.
Emellett, láthattuk, ahogy Simon visszatér a királynő udvarába - hogy miért, azt majd pontosan csak az új évadban tudhatjuk meg, de nyitván a leleményes rajongóknak van egy-két tippje, hiszen a királynő nagyon akarta a napjárót az udvarába, végül még Maiát is elrabolta miatta.
Apropó, ha már Maia. Az eddigi részekben nagyon közel kerültek egymáshoz Simonnal, mindez a családi vacsoránál kezdődött. Végül randevúzgatni kezdtek, a fináléban pedig csókot is váltottak. Kíváncsian várjuk mit hoz számukra az új évad, ahogyan Clace-nek (Jace és Clary) is, hiszen egyértelmű volt, hogy újra összehozza őket a sors, ők egymásnak lettek teremtve. Emellett az új részben a Malec shipperek is örülhettek, ugyanis Magnus és Alec végre megbeszélték a dolgokat.

Ráadásul, ha valaki jól figyelt, láthatta, hogy Jonathan életben van, annak ellenére hogy az árnyvadászaink leszúrták, majd a folyóba esett. Viszont nem csak ő él, hanem az édesanyja is, aki a harmadik évad főgonosza lesz.
- A neve Lilith.
- osztotta meg Todd Slavkin showrunner a TVLine-nak, majd eképp folytatta:
A vére átfolyik Jonathan Morgensternbe. Az ő vérét használta Valentine, mikor kísérletezett a szegény fiatal Jonathan-en.
Azt is megerősítette, hogy:
Ő lesz a főgonosz a harmadik évadban. Mikor létrehoztuk a bejáratát, megfertőződtünk. Milyen csodálatos bevonulás a világba, ahol a barlangok a szellemekkel egybeolvadnak. Nagyon izgulunk ezért.

Emellett, az új évad Clary számára is jelentős lesz:
Éreztük, hogy ebben a küzdelemben (Valentinenal szemben) a vadsága és a könyörtelensége, hogy megölje őt, nagy előrelépést jelentett a karakterrel. Clary ezután sohasem lehet ugyanaz. Mindkét szülője meghalt, ráadásul apját ő maga ölte meg. Nem tér vissza kis 18 évesként a művészeti iskolába, ő inkább árnyvadász lesz, jobban, mint valaha.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Meglepő dolgot árult el.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











