Starity

Bonnie Tyler lenyomta a toplistán a Despacitót

2017. augusztus 26. 13:01   |   Szerző: bazsi888

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tegnap Amerikában teljes napfogyatkozás volt. Az égi jelenségre mindenki kíváncsi volt. Természetesen Bonnie Tyler legendás dala sem maradhatott el. Míg az énekesnő egy hajón énekelt Joe Jonas és bandájával, addig az iTunes toplistán egy csapásra átvette az első helyet Luis Fonsitól.

hirdetés

Mint már korábban beszámoltunk, Bonnie Tylert az Oasis of the Sea tengerjáró hajójára hívták meg, hogy énekelje el a Total Eclipse of the Heart című slágerét a teljes napfogyatkozás pillanatában. Az énekesnő Joe Jonasszal és együttesével a DMCE-vel közösen adta elő a slágert, ráadásul kétszer is. Egyszer a rövíd, pont a teljes elsötétedés idejéig tartó verziót, majd az eredeti közel 7 perces változatot. De előtte még az NBC csatorna Good Morning America című reggeli műsorába jelentkezett be Bonnie Tyler, később pedig már milliók láthatták, ahogy a CNN hírtelevízió is élőben kapcsolja a walesi énekesnőt, aki elmondta, hogy csodálatos dologban van része és nagyon jó lesz a közös éneklés a DMCE-vel.

Ezalatt a közösségi médiát szinte letarolta Bonnie Tyler és a Total Eclipse of the Heart. A Twitteren a Top10-ben volt, az Instagramra is rengetek képet, videót töltöttek fel, míg a Youtube-on is megnőtt az eredeti videoklip nézettsége. Tegnap 1 millióan nézték meg a videót, ami az elmúlt két hétben is igen nagy népszerűséget mutatott. Egy hét alatt több mint 7 millióan nézték meg! Az Amazon USA zeneáruházban is kelendőbbek lettek Bonnie Tyler lemezei. A 20007-es From the Heart - Greatest Hits a Top10 Classic Rock lista 5. helyén szerepelt, de az összesített listában is a legkeresettebb 150 között szerepelt. A Total Eclipse of the Heart az Amazon webáruházban best seller, vagyis a letöltési toplista első helyén van.

Az iTunes toplistán is napok óta egyre jobb helyezést ért el Bonnie Tyler dala és már azt találgatták, hogy vajon fel tud e jutni az első helyre. Nos, a napfogyatkozás előtti órákban szinte berobbant az első helyre, ezzel letaszítva a hetek óta trónoló, Luis Fonsi, Daddy Yankee és Jusitn Bieber Despacitó remix verzióját. Olyannyira gyorsan, hogy a 47. helyről egyenesen az első helyre került és közel kétszer annyian töltötték le a Total Eclipse of the Heart 7 perces album verzióját, mint a Despacitót. De nem csak a teljes verzió, hanem a rövidebb, 4 és fél perces rádió verzió is a legnépszerűbbek közé került, pontosan a toplista 11. helyéig jutott. Legutóbb 1983-ban volt Bonnie Tyler listavezető az Egyesült Államokban. A Nielsen piackutató megerősítette, hogy több mint 630%-kal több letöltés érkezett a Total Eclipse of the Heart album verziójára, mint egy átlagos napon, amikor 1-2 ezer letöltése van átlagosan. Az elmúlt napokban a letöltések száma elérte az 1,2 milliót! Hogy a heti toplistán milyen helyezést ér el, az majd csak hétvégén derül ki.

A CNN, USA Today, Time, BBC, Mirror, Billboard és még a Forbes magazin internetes kiadásai is lehozták a hírt, hogy Bonnie Tyler újra csúcsra járatta legnagyobb slágerét.

A napfogyatkozás után Bonnie Tyler, Joe Jonas és a DMCE  a nyilvánosságra került videók alapján igencsak jóba lettek és egy felejthetetlen emlékkel lettek gazdagabbak. Összességében pedig elmondható, hogy a 66 éves Bonnie Tyler egy 34 éves slágerrel letarolta Amerikát, már másodszor.

Igaz, sikere csupán egy napig tartott: tegnap óta Taylor Swift áll az élen, mintegy 90%-os eladási előnnyel a második helyezett Despacitóhoz képest.

Videók:

Bonnie Tyler & Joe Jonas és a DMCE - a Royal Caribbean videója:

A Total Eclipse of the Heart teljes verziója:

Bonnie Tyler a Good Morning America műsorában:

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek