Starity

Willow Shields: „Csak fejezd ki önmagad!"

2017. augusztus 27. 12:12   |   Szerző: Starity.hu

Willow Shields sokak számára az Éhezők viadala-filmsorozatból lehet ismerős, melyben Primrose Everdeen karakterét keltette életre. Ezúttal azonban nem a filmvásznon, hanem egy érdekes, feminista fotósorozat mögül szeretne bizonyítani, mely a „Dear Social Media" elnevezést kapta, s kiemeli a sebezhető igazságot és a minden női téma mögött rejtőző valódi szépséget.

hirdetés
Willow Shields: „Csak fejezd ki önmagad!"
Fotó: Fotó: Willow Shields

Willow munkája tökéletesen magába foglalja azt, hogy miért is hoztam ezt létre, és jelenleg nem is lehetnénk büszkébbek azért, amiért együtt dolgozhatunk vele.

— Mesélte Moj Mahdara, a Beautycon Media alapítója és vezérigazgatója a most 17 éves lányról, majd így folytatta:

Az ilyen együttműködések remek példái lehetnek annak a közösségnek, amely a Beautycon Fesztiválon kialakult - egy közösség, ahol az emberek ünneplik azt, hogy mindannyian mások, ahol önmaguk lehetnek anélkül, hogy aggódniuk kéne.

Ezúttal a Teen Vogue is beszámolt erről, s magával Willow Shields-szel, aki köztudottan aktív tagja a #WomanWarriors mozgalomnak interjút is készítettek „Dear Social Media" fotósorozatáról, mely Los Angeles-ben, a Beautycon-on készült és olyan nők álltak a kamerák elé, mint a jelenleg 26 éves brit modell, Iskra Lawrence vagy a színésznő Tracee Ellis Ross.

hirdetés

Fotó: Willow Shields | Modell: Iskra Lawrence

Teen Vogue (a későbbiekben TV): Hogyan sikerült színésznőből fotóművésszé válnod? Miből gondolod, hogy a kettő megférhet egymás mellett?

Willow Shields (a későbbiekben WS): Édesapám dokumentumfilmeket készít, ezért egy nagyon művészi környezetben nőttem fel, ahol mindennaposnak számított a kreativitás, és testvéreimmel egyetemben a szüleink erősen ösztönöztek is erre, amiért nagyon hálás vagyok nekik. A kreativitás gyerekkoromban kezdődött, amikor belevágtam a színészetbe.

Szerintem a színészkedés és a fotózás között a legnagyobb hasonlóság az, hogy mindkét formában érzelmeket próbálsz átadni képeken keresztül: legyen az mozgó vagy állókép. Te elkapod azt a bizonyos pillanatot, amelyben meglátod az érzelmeket. A színészkedésről a fényképezésre áttérni egy hatalmas lépés volt számomra, bizonyos értelemben a technikának köszönhetően: amikor filmet forgatok az sokkal több technikát igényel, de nagyon egyedi tud lenni. Sokat tanultam az elmúlt években, hogy el tudjak jutni arra a pontra, ahol most vagyok.

TV: Mi ösztönzött téged arra, hogy elkészítsd a „Dear Social Media" fotósorozatot? Milyen üzenetet akarsz ezzel átadni?

WS: Ez a fotósorozat hihetetlenül személyes. Számos nyugtalanító üzenetet fedeztem fel a közösségi médiában. Egyszer valaki azt mondja, hogy tökéletes vagy, másvalaki pedig azt mondja, hogy meg fogja ölni magát. A fotók egész koncepciója a saját közösségi médiával kapcsolatos tapasztalataimból fakadt, ezalatt pedig több küzdő őt is megismertem. A célom az volt ezzel az egésszel, hogy minden nő megírhassa saját üzenetét a közösségi médiának, hogy kifejezhesse magát egy olyan világban, ahol előítéletek nélkül tud élni. Azt akartam, hogy mondjanak el mindent, ami már évek óta nyomta a szívüket az internettel kapcsolatban. Fontosnak tartom, hogy rávilágítsunk a nőket érintő problémákra, amik ebből a témából fakadnak: nem csak, hogy felismerjük, hanem hogy átalakítsuk egy fontos, érdekes problémára. Ezt pedig a művészeten keresztül próbáltam elérni.

Fotó: Willow Shields | Modell: Khoudia Kiop

TV: Elsősorban negatívan állsz a közösségi médiához, vagy vannak ezzel kapcsolatban pozitív élményeid is?

WS: Szerintem egyaránt vannak pozitív és negatív tulajdonságai is a közösségi médiának. Azokkal a nőkkel, akiket ezalatt fotóztam például ennek segítségével tudtam találkozni. Lehet találni az interneten gyönyörű közösségeket is. Találhatsz olyan embereket, akikkel egyetértesz, akikkel kiegészítitek egymást. Vagy megoszthatod a gondolataidat politikával kapcsolatban. Rengeteg lehetőséget tartogat a közösségi média.

De aztán, mindentől függetlenül nehéz a fiatal nőknek szabadon önmagukat adniuk. Szerintem, ha megkérdeznénk néhány tizenéves lányt, hogy valaha is féltek-e önmaguk lenni az interneten vagy, hogy volt-e olyan, hogy nem merték közzétenni gondolataikat mert attól féltek, hogy vajon mit mondhatnak majd erre az emberek, a legtöbbjük igennel felelt volna. És ezen szeretnék változtatni. Ha egy fiatal nő meg szeretné változtatni a kinézetét olyanra, amilyenre csak szeretné, akkor ne kelljen attól félnie, hogy vajon mit gondolhatnak róla a férfiak, vagy más, előítélettel rendelkező lányok. Ha meg akarják osztani a gondolataikat a feminizmusról vagy a politikáról, akkor ezt anélkül tegyék, hogy azon kelljen rettegniük, hogy követőik hogyan fognak ehhez hozzáállni.

Fotó: Willow Shields | Modell: Tracee Ellis Ross

TV: Melyik az a művész, aki leginkább inspirált téged?

WS: Ez egy nagyon nehéz kérdés. Több művész is van, aki nagy hatást gyakorolt rám, de ha csak ezt a fotósorozatot vesszük, akkor azt hiszem az ikertestvéremet, Autumn-öt mondanám. Csak két perccel vagyok idősebb nála, de mindig is úgy éreztem, hogy meg kell védenem őt a rossz dolgoktól a világban. A végső cél egy olyan művészet lenne, ami nagy hatással van az emberek életére, de azt is szeretném, hogy a húgom 100%-ban önmagát tudja adni a közösségi médiában, mert egy hihetetlen ember. Szóval ez nekem eléggé személyes: teret kell teremtenem ahhoz, hogy az olyan emberek, mint a húgom kivirágozhassanak.

TV: Milyen tanácsokat tudnál adni a fiatal lányoknak, akik fotózni szeretnének?

WS: Csinálják. Még mindig vannak előítéletek ezzel kapcsolatban. Még mindig nagyon férfiasnak tartják. Rengeteg férfi fotós van, de nem elég női fotóművész vagy operatőr. Azt tanácsolom, hogy felejtsék el a fotográfiát körülvevő férfiasságok és csak ugorjanak bele. Mindössze egy gondolatot vagy érzelmet kell közvetíteniük minden nap. A fotózás nagyon személyes és érzelmes. Tehát, ha van valami, amin éppen átmész, fakadjon az barátságból vagy párkapcsolatból, vagy vannak politikai gondolataid, legyen az bármi, csak fogd fel azt az érzelmet, és fejezd ki önmagad. Fuss vele. Lehet fényképezni digitális fényképezőgépen, IPhone-on, mindez csak a te művészi preferenciádon alapul. Csak fejezd ki önmagad!

Fotó: Willow Shields | Modell: Suede Brooks

TV: Szerinted milyen szerepet játszik a művészet a mai, 21. századi társadalomban?

WS: Az életem jelenlegi pontján nem hiszem, hogy elég lenne csak beszélni. Van szépségük és erejük azoknak, akiknek jelen van a hangjuk, és ez hihetetlenül fontos. De azt hiszem, az emberek között szükség van egy olyan közösségre is, ahol leginkább a művészet beszél. A művészet más módon fejezi ki önmagát. Egy művészi családban felnevelkedve kezdtem megérteni a hazánkban felmerülő kérdéseket, amiket a művészet révén értettem meg. A művészet kiváltja belőlem azokat az érzelmeket, amelyek megváltoztatják a gondolkozásmódomat. Ma már nem csak azért fontos részt venni a művészetben, hogy alkossuk valamit, hanem, hogy más művészek munkáiból is tanuljunk. Ez több pozitív energiát fog teremteni.

Willow munkáit az ezen a héten induló Tumblr-oldalán lehet majd megtekinteni, és tervezi, hogy Facebook-on a rajongói körében egy élő, interaktív könyvklubot indít.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek