Tobey Maguire: élet a Pókember után
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Volt már a világ leghíresebb szuperhőse, jelölték már Golden Globe-ra, két gyerek édesapja, magánéletét titok övezi.
hirdetés
Idén jelentette be a Sony, hogy a Pókember 4. szériája teljesen új szereplőgárdával folytatódik, ráadásul az egész történetet újra kezdik. Így a rendező, Sam Raimi és Tobey Maguire is kilépett a produkcióból. A színész helyét a 27 éves Andrew Garfield veszi át, aki így nyilatkozott Tobey-ról: „Nem, még soha nem találkoztam vele, de nagy rajongója vagyok, ahogy a rendezőnek is. Imádom a Pókember filmeket.”
Nos, a 35 éves Maguire már a harmadik rész után fontolóra vette, hogy talán a folytatásban már nem kellenepókemberjelmezbe bújnia, hiszen élete végig beskatulyáznák őt Peter Parkerként.
„Egy színész számára az a legborzasztóbb, ha csak egy szerepét ismerik el, abból pedig nem tud kilépni.”
Tobey egyelőre szünetelti a munkát, több időt szeretne együtt tölteni ékszertervező feleségével, Jennifer Meyerrel és két gyermekével, Rubyval (4 éves) és Otisszal (1 éves).
A rajongóknak pedig nem kell búsulniuk, ugyanis Tobey The Details című filmjét idén mutatják be, illetve már két szerződése is van két új produkcióra.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
10 évet töltött a sorozattal.
Több beceneve is van.
Igyekszik távol tartani az őrülettől.
A magánéletéről mesélt.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Újra szingli az énekesnő.
Új fotók is érkeztek.
Nem örülnek a rajongók.











