Starity

Jövőre már gyerekzsivajjal töltené be otthonát Vajna Timi

2017. augusztus 29. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Hamarosan félreteszi karrierjét Timi, hogy egy másik, hasonlóan fontos projektre, a családalapításra koncentráljon.

hirdetés
Jövőre már gyerekzsivajjal töltené be otthonát Vajna Timi
Fotó: Facebook / Vajna Tímea

Andy Vajna négy évvel ezelőtt vette feleségül Palácsik Tímeát, akivel azóta is boldog házasságban él. A szerelmesek tavaly ősszel kezdték pedzegetni a gyerekvállalás kérdését, Timi pedig nemrég úgy nyilatkozott, jövőre mindenképpen szeretne anya lenni, hiszen ő is érzi, hogy bizony ketyeg a biológiai órája.

Idén leszek 35 éves, és már nagyon aktuális lenne a gyerek érkezése. Szerintem egy nő sohasem érzi azt, hogy teljesen kész egy babára, ez nálam is hullámzó, egyszer úgy érzem, igen, máskor úgy, hogy még nem, ám azt hiszem, bele kell vágni. Egy évet adtam még magamnak, de jövőre már mindenképp szeretnék édesanya lenni

– nyilatkozta a barna hajú szépség a Lokálnak.

Timi egyébként ideje nagy részét az Egyesült Államokban tölti, ugyanis egy ottani színészképzőben folytat tanulmányokat. Elmondása szerint kint tervezi a jövőjét, és azt szeretné, ha családja is kiköltözne hozzá.

Fotó: Facebook / Vajna Tímea

via Blikk

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek