Starity

Dér Heni koncertjén kitört a botrány

2010. május 04. 20:08   |   Szerző: bebe12

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szülők felháborodtak, hogy műmellekről és pornósztárokról beszélt a Sugarloaf énekesnője a május elsejei műsor közben.

hirdetés
Dér Heni koncertjén kitört a botrány

A huszonnégyéves énekesnő eléggé elrontotta a majálist. Egész Szigetszentmiklós felháborodott, amikor Maria Geronazzo vastag szájáról, pornósztárokról és szilikonmellekről beszélt. Úgy látszik megfeletkezett arról, hogy nem csak felnőttek társaságában van.

Az erotikáról azt mondta az énekesnő: "Ha valamilyen társadalmi jelenségről hallgatunk, attól még létezik. Az álszentség többet árt, mint használ." Azt is elmondta, hogy a Barbi című daluk előtt mindig megkérdez egy felnőtt férfit, hogy szereti-e a felfújt szájakat és a szilikont. Erre általában nemleges válasz érkezik, majd utána elmondja fiataloknak, hogy maradjanak olyanok, amilyennek megszülettek, hiszen az a szép, ha valaki természetes.

Heni ebből a témából írta a szakdolgozatát is. Szerinte a szülőknek el kellene magyarázni a tinédzsereknek, hogy fogadják el önmagukat, mert így mindenhol azt sugallják nekik, hogy Barbi baba külsővel lehet csak érvényesülni. Ez pedig komoly személyiségtorzuláshoz vezethet.

De vajon most mit szólnak a gyerekek?

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek