Federer a 900. mérkőzésén van túl
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A svájci teniszező csütörtökön játszotta pályafutása 900. tétmérkőzését, ahol győztesen hagyta el a pályát.


Az aktuális világranglistán 2. helyet elfoglaló Roger Federer csütörtökön a stockholni 250-es versenyen játszotta pályafutása 900. mérkőzését az amerikai Taylor Dent ellen, ami a svájci játékos javára 6/1 6/2-re dőlt el 51 perc alatt.
Federernek a következő körben a szintén svájci Stanislas Wawrinka sem jelentett akadályt, annak ellenére, hogy az első szettet 6/2-re elbukta. Hiszen a következő két szettben Roger bizonyult jobbnak, hiába volt brékelőnye Wawrinkának a második szettben is.
Az egykori világelső egyébként a 900 mérkőzéssel csúcstartónak számít a jelenleg aktív játékosok között, ráadásul egyik meccsét sem adta fel ezek közül, ami szintén világklasszishoz méltő teljesítmény (a 900 mérkőzésből 727 a megnyert, és 173 az elveszített mérkőzés). További érdekesség, hogy Federer 9. éve sorozatban eljut az évi 50 megnyert mérkőzésig, ami idén a korábban is említett Wawrinka ellni meccs volt.
Az év végi világbajnokságra, ahol a ranglista legjobb 8 játékosa fog megmérkőzni egymással, Federer második helyen kvalifikálta magát. Roger mellett biztosan ott lesz a világelső Rafael Nadal, a 3. Novak Djoković és a 4. Andy Murray is. A további négy játékos feljutásának sorrendje eddig nem végleges, ugyanis a még hátralevő néhány verseny alatt sok minden változhat.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Interjút adott a színész.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
A sztárpár novemberben szakított.