Tarja is jótékonykodik
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő az irma hurrikán súlytotta terültekről ejtett néhány szót hivatalos Facebook-oldalán.


A Nightwish és egyben egész Finnország legnépszerűbb énekesnőjének köztudottan arany szíve van, hiszen nemcsak haldokló rajongója utolsó kívánságát teljesítette, de akadt példa arra is, hogy a színpadon lepte meg a fanatikusokat. Most, ismét tanúbizonyságot tett jólelkűségéről, és az Irma hurrikán által okozott pusztításról ejtett néhány szót, melynek következtében elárulta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy segíteni tudjon a károsultakon.
Abban az esetben, ha nem követted volna az Irma hurrikán pusztításáról szóló híreket, akkor ezúton közölném, hogy a karibi térség teljes mértékben megsemmisült.
Az Antigua sziget lakói, - mely helység évek óta az otthonom volt -,nagyon szerencsések voltak, hogy a vihar szeme őket nem érte el. Csak kisebb károkat számoltak fel, és szerencsére senki sem vesztette életét. Ellenben a testvérének számító Barbuda szigettel, ahol a helyzet sajnos épp az ellenkezője. A vihar elsöpörte az egész szigetet, a lakosság nagy része pedig hajléktalan lett. Természetesen tudatában vagyok annak, hogy világ számos más táján is szükség van a segítségre, de ez most mélyen érintett. Gondolkodom azon, hogy hogyan is segíthetnék a Barbuda-ban élő embereken, jelenleg pontosan a lehetőségeket tárgyaljuk a lemezkiadómmal. Fel fogom venni a kapcsolatot Antigua és Barbuda hatóságával, annak érdekében, hogy szükség esetén személyesen is segíteni tudjak. Sajnos úgy tűnik, hogy az Irma hurrikán csupán a kezdet.
– áll az énekesnő közleményében.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Kifütyülték a Super Bowlon
Először láthatjuk az arcát.