Starity

Színészek, akikről nem gondoltad volna, hogy az Alkonyatban akartak szerepelni

2017. szeptember 10. 20:08   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jelentkeztek, ám hírnév ide vagy oda, nem bizonyultak elégnek az Alkonyat csillogó világába.

hirdetés
Színészek, akikről nem gondoltad volna, hogy az Alkonyatban akartak szerepelni
Fotó: Twilight©

Robert Pattinson 2008-ban többszöri meghallgatás után megkapta Edward Cullen karakterét az Alkonyatban, ami egy filmadoptációnak készült a nemzetközi sikernek örvendő könyvekből Stephenie Meyer által. A kezdetben a költségvetés meglehetősen alacsony volt, hiszen a rendező, Catherone Hardwicke bevallása szerint sem számítottak túlzott sikerre. Ennek ellenére több tucat feltörekvő színész pályázott a főszerepre.

A filmet 2008. november 21-én mutatták be, ami szinte rögtön az év filmsztárjává varázsolta a szereplőket. A jegyeket úgy vitték világszerte, mint a cukrot, és megindult az „Alkonyat-lázként” emlegetett hisztérikus rajongás a tinik, sőt, felnőttek körében is (a mixelt kritikák ellenére is). Ezt a fajta elsöprő kasszasikert senki nem várta: Magyarországon először csak feliratosan mutatták be, mert úgy gondolták, nem térülne meg a szinkronizálás.

Nézzük, kik azok, akik szerepelni akartak a hatalmas hype-nak örvendő Twilight sagában, de nem bizonyultak elégnek!

1. Dave Franco Edward Cullen szerepét akarta

2. Michelle Trachtenberg Bella Swan sorait mondta fel

3. Ben Barnes majdnem elvitte Aro karakterét az Újholdban

4. Dustin Milligan is Edwardra pályázott

5. Vanessa Hudgens mindent megtett volna Leah Clearwaterért, ám a rendező nem látta benne a vérfarkast

6. Henry Cavill lett volna a tökéletes Edward Cullen, ha nem lett volna akkor 25 éves

7. Emily Browning is jelentkezett Belláért, ám visszalépett

8. Jennifer Lawrence-t pedig elutasították Bella szerepére

9. Lucy Hale Jane-t játszotta volna el szívesen

10. Lily Collins sem ment át a szűrön, hogy ő legyen Bella Swan

11. Shiloh Fernandez Edward lett volna

12. Channing Tatum a Napfogyatkozásban alakította volna Riley-t

13. Tom Felton Jane ikertestvérét, Alecet akarta, ám nem hasonlított egy kicsit sem Dakotára

14. Michael Copon vette át majdnem Jacob szerepét az Újholdban

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek