Starity

Hallgass bele a Dalriada készülő dalába!

2017. szeptember 12. 06:06   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Két év elteltével hamarosan új stúdiólemezt dob piacra a soproni metálzenekar.

hirdetés

Két évvel ezelőtt a Dalriada két lemezt is piacra dobott az Áldás, valamint a Mesék, Álmok, Regék nevezetű korongok képében; az albumok népszerűsítő turnéja pedig igencsak sikeresen zárult, ugyanis az elmúlt időszakban sokkal több külföldi fellépésük volt, mint valaha.

Boldogságuk tehát méltán felülmúlhatatlan, azonban a közelmúltban a próbateremből tudósították a rajongókat arról, miszerint hamarosan új dalnak lehetnek majd fültanúi, mely nótából akkor egy kis ízelítőt is kaptunk. Kilátásba helyeztek továbbá egy új kisfilmet is, valamint a nagyérdemű legnagyobb örömére a napokban azt is nyilvánosságra hozták, hogy a Denevér Hangstúdió falain belül már új lemezük is készülőben van.

Ebből adódóan fény derült arra is, hogy az újdonság teljes egészében rögzítésre került, így vélhetően néhány hónapon belül a boltok polcaira kerül. Ha esetleg mindez nem volna elég, néhány órája hivatalos Facebook-oldalukon megosztottak egy videót, melyen az énekeső, Binder Laura épp az egyik újdonsült szerzeményt énekli fel, így egy 37 másodperces videó keretein belül bepillantást nyerhettünk abba, milyen muzsikára is számíthatnak a fanatikusok.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek