Starity

Selena Gomez összebútorozott The Weeknddel

2017. szeptember 13. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két énekes immár hosszú hónapok óta elválaszthatatlan, kapcsolatuk pedig egyre komolyabb.

hirdetés

Kapcsolatuk felvállalása után eljött a következő nagy lépés Selena Gomez és The Weeknd közös életében: ha csak ideiglenesen is, de összeköltöztek. Az ET értesülései szerint a sztárpár egy Greenwich Village-i lakásban bútorozott össze, de csak arra az időre, amíg SelGo Woody Allen filmjén dolgozik, és így munkájából adódóan New Yorkban kell lennie.

Selly azonban nem lesz sokat otthon, hiszen jelenleg is gőzerővel folynak a felvételek, és párja is rövidesen útra kel, hogy eleget tegyen turnéja következő állomásainak az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Új-Zélandon. Egyes informátorok szerint az együttélés nagy jelentősséggel bír Selena életében, mivel általában hotelekben szokott megszállni, ha csak időszakosan tartózkodik egy adott városban, ezúttal azonban mégis úgy döntött, kipróbálja, milyen a közös élet Abellel.

The Weeknd egyébként a második férfi, akivel Selena összeköltözik – 2012-ben ugyanis akkori pasijával, Justin Bieberrel élt együtt, amiről a Sorry énekese így nyilatkozott 2014-ben:

18 éves koromban költöztem össze a barátnőmmel. Megkezdtem a saját életemet vele. Olyan volt, mint egy házasság. Együttélni egy lánnyal abban a korban nagyon sok volt, de imádtuk egymást. Semmi más nem számított.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek