Namie Amuro 25 éve a jpop koronázatlan királynője
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Namie Amuro csak 14 éves volt, mikor belekóstolt a sztárvilágba. A kezdeti rögös út után, mára az egyik legsikeresebb japán énekesnővé és divatikonná nőtte ki magát, valamint elmondható róla, hogy a japán zenei világ 25 éve meghatározó alakja. Cikkünkben felelevenítjük a kezdeteket és mazsolázgatunk zenei karrierjéből.

1992. szeptember 16-ot írtak a naptárak, mikor a Super Monkey's névre keresztelt tinikből álló japán csapat megtette debütálását – a formáció sikertelennek bizonyult, de senki sem gondolta, mi fog kisülni belőlük. 1994-ben megváltoztatták a nevüket Namie Amuro with Super Monkey's-ra, hogy ezzel is kiemeljék Namie Amuro kulcsszerepét, a többi lányra a háttértáncos és a háttérvokalista szerep jutott.
A csapat csúcspontja 1995-ben érkezett el a TRY ME ~Watashi wo Shinjite~ nevezetű kislemezzel, ami az egyetlen top10-es kiadványuk lett. Namie Amuro még ebben az évben átszerződött az Avex Trax-hoz, ahol aztán beindult (szóló)karrierje; a többi lány is az Avex-nél folytatta tovább, ám immáron MAX néven tevékenykednek. Namie és a többiek útja 1996-ban vált el véglegesen.

A 39 éves énekesnő szólómunkássága közül kiemelkedik az 1997-es Can You Celebrate? nevezetű kislemeze, ami a mai napig a legsikeresebb japán single női előadótól, továbbá említésre méltó a Chase the Chance (1995), az A Walk in the Park (1996), a Dreaming I Was dreaming (1997), az I Have Never Seen (1998), a 60s 70s 80s (2008) és a Wild (2009) kislemezek, valamint a 181920 (1998) és a Best Fiction (2008) válogatásalbumok és a Sweet 19 Blues (1996) stúdióalbum is.
A japán énekesnő 25 éves karrierje során mindig képes volt megújulni, hiszen kezdetekben inkább az R&B stílus volt rá jellemző, aminek (negatív) "csúcspontja" a Style (2003) stúdióalbum volt – az eddigi legroszabban eladott Amuro-album lett. A nagy megújulás a Play (2007) nevezetű albumával érkezett el, majd az Uncontrolled (2012) korongjával inkább az elektronikus zene felé ment el, többnyire angol nyelven felvett tételekkel. Utolsó stúdióalbumára, _genic (2015) is ez jellemző.
Az alábbi rajongói videó jól szemlélteti Amuro zenei változását és fejlődését egyaránt. A videómontázsban az énekesnő klipjei (és közreműködései) kerültek bele időrendi sorrenbe, egészen a Super Monkeys-érától szólókarrierjén át, mostanáig, azaz utolsó kislemezéig (Just You and I).
Több mint 35 millió eladott lemezzel büszkélkedhet, ezzel ő lett a 12. A legtöbb lemezt eladó japán előadó-listán, továbbá 4. a szólisták és a 3. a női szólisták közül. Az évek alatt számtalan díjjal lett gazdagabb, és olyan neves díjátadókon ismerték el munkásságát, mint például a World Music Awards, a Japan Record Awards vagy éppen a Japan Gold Disc Awards. Pályafutása alatt összesen 45 kislemezt jelentett meg (a következő éppen úton van, várhatóan októberben érkezik). Zenéi több animében és drámában is felcsendültek az évek alatt, túl van 700 élő koncerten és a mai napig vannak toplistás dalai, valamint ő az egyetlen olyan japán előadó, akinek tízes, húszas és harmincas éveiben is volt milliós példányszámban eladott albuma.
Jubilálását szeptember 16-án és 17-én ünnepelte a namie amuro 25th ANNIVERSARY LIVE in OKINAWA nevezetű kétéjszakás szabadtéri koncert keretei között.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ismét elvitték a legédesebb pár címét.
Meg tud neki bocsántani?
Egy biztonsági őrt kapott le Dániában.
Új hajápolási terméket dob piacra.
Ryan Gosling is kapott Kent.
Kb. egy hónapig alkottak egy párt.
Az apja új barátnőjével nem jön ki.
Új memoárjában mesél róluk.
Németországba ruccantak ki együtt.
Egy ideje hangoztatja, hogy nem akar több szexjelenetet forgatni.