Starity

Rock Revolution címmel jelent meg David Garrett új albuma

2017. szeptember 21. 23:11   |   Szerző: Éowyn

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptember 15-én jelent meg David Garrett hegedűvirtuóz crossover albuma, amelyen ismét két zenei világot ötvöz egymással.

hirdetés
Rock Revolution címmel jelent meg David Garrett új albuma
Fotó: Christoph Köstlin

A 37 éves hegedűművész a műfajkeverő nagylemez reklámozása céljából Bécsben is interjúkat adott, az egyik helyszín az előkelő Sacher Hotel volt. A címválasztást így indokolta meg a Krone kérdésére:

Természetesen azért 'rock', mert ez egy eléggé rockos album lett, a 'revolúció' szónak inkább az érzéseimhez van köze az albumot illetően. Mert ez volt az első alkalom, hogy az elektromos hegedűt is bevontam a munkába. És számomra ez valóban egy kis zenei forradalmat jelentett, mivel ezt eddig soha nem vettem még csak fontolóra sem.

David a 300 éves, több mint másfél milliárd forintot érő Stradivari hegedűjén játszik a komolyzenei fellépésein, ahol nincsen erősítés és ezért szükséges az erőteljes hangzás. A crossover show-kon pedig a 152 éves Vuillaume hegedűjén zenél. A modern, elektromos hangszereken szerinte sokkal könnyebb játszani, ezért egy művésznek nem is jelentenek kihívást, nem is beszélve arról, hogy a hangzásuk meg sem közelíti az akusztikus hegedűjét. Ezért csakis nyomós okkal vesz a kezébe ilyesmit. Néhány szám azonban most megkívánta.

Prince-től a Purple Rain-t készítettük elektromos hegedűvel, a Led Zeppelin-től a Stairway to Heaven-t ... szóval, ezek nagyszerű számok, amelyek ennek a plusz hangszernek a bevonásával egészen más struktúrát kapnak.

Mindig jó ezt a hangszert újradefiniálni. És valami újat felfedezni. Egy pár száz éves hangszerrel is. Életem során nem sok olyan dolgot tettem, ami megszokott lenne, [...] és ... őrülten izgalmasnak találom. 

- nyilatkozta a Café Puls című műsornak adott interjújában.

A Daheim in Österreich riportere is mikrofonvégre kapta:

Jó egy éve kezdtem el ezen az albumon dolgozni, és ötleteket gyűjteni. Az Explosive album után, amelyen nagyon sok saját szerzemény is hallható volt, borzasztóan nagy kedvem lett megint valami rockosat csinálni. [...] A kihívás elsősorban az, hogy annak fényében alkossa meg az átiratot az ember, hogy azok a számok, amelyeket természetesen sok-sok ember ismer, bizonyos mértékben örökzöld rockslágerek. Olyat kell belőlük alkotni, amelyek egyrészt tiszteletben tartják az eredeti számokat, másrészt valami újat visznek beléjük. És a hallgatók számára izgalmasak maradnak. 

A Bitter Sweet Symphony című számhoz készült videó már megjelent. Érdekessége, hogy a The Verve együttes azonos című slágerébe David belevegyítette a 17. századi barokk zeneszerző, Johann Pachelbel D-dúr kánonját:

Azt hiszem, hogy az életben a változatosság az, ami nagy örömet okoz. És ezért teszek ilyesmit.

David Garrett négy évesen kezdett el hegedülni, csodagyereknek tartották, tizenhárom éves korában már a Deutsche Grammophon lemezszerződése lapult a zsebében, a komolyzenei kiadó legfiatalabb szólistájaként és a klasszikus zenei világ egyik legnagyobb tehetségeként tartották számon.

A ma már rocksztárként ünnepelt hegedűművész nem titkolt szándéka, hogy műfajkeverő műsoraival a fiatal generációk számára egy kis betekintést nyújtson a klasszikus zene világába is, amelyet az otthonának tekint, és ahonnan a crossover csupán egy kis kirándulást jelent a számára.

A Rock Revolution albumon hallható számok (egylemezes és deluxe, CD+DVD verzió is elérhető):

CD

01. In The Air Tonight
02. Born In The USA
03. Stairway To Heaven
04. Superstition
05. Bitter Sweet Symphony
06. Killing In The Name
07. Purple Rain
08. Eye Of The Tiger
09. Fix You
10. Concerto No. 1
11. The Well Dressed Guitar
12. You're The Inspiration
13. Duel Guitar vs. Violin
14. Bohemian Rhapsody
15. Earth Song

DVD

Bitter Sweet Symphony (Official Video)
Superstition – RTK Live In Cologne
Purple Rain – RTK Live In Cologne
Stairway To Heaven - (Official Video)
Born the USA – RTK Live In Cologne
In the Air Tonight - (Official Video)
Killing in the name of - RTK Live In Cologne
Duel Guitar vs. Violin - RTK Live In Cologne
You're the inspiration – RTK Live In Cologne

 

A művész Magyarországon eddig még nem járt; hozzánk helyileg legközelebb az Explosive LIVE! crossover show-val október végén lép fel Lengyelországban. A 25-i krakkói koncertre hazánkból különbusz is indul.

Ennél is közelebb jön 2018-ban: grazi klasszikus zenei szólóestjére január 31-én már minden jegy elkelt. 2018. áprilisában két alkalommal ad koncertet a bécsi Konzerthausban, 20-án és 22-én, Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyét hallhatja tőle a közönség. Ez utóbbira jegyeket december 9-től lehet vásárolni.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek