Magyar tinik a vörösiszap károsultjaiért!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Barbee, Tóth Gabi, Lola, Brasch Bence, Fluor és AFC Tomi összefogtak, hogy együtt a vörösiszap károsultjain segítsenek.
hirdetés
A tinik bálványai ezúttal is példát mutattak rajongóiknak, ugyanis Devecseren jártak a vörösiszap károsultjainál. Mindegyik sztár nagyon meglepődött, mikor meglátták, hogy milyen körülmények uralkodnak ott, így október 16-án segélykoncertet tartottak Ajkán, és a bevételt a károsultaknak küldték el. A fellépők SP, Fluor, Hősök, MC Gőz es Deniz, Funktasztikus, SiskaFinuccsi, Sub Bass Monster, Animal Cannibals, Brasch Bence, Fiesta, Adri, Barbee, Lola, Puskás Peti és Gáspár Laci voltak.
Barbee a hivatalos oldalán is hagyott egy üzenetet, valamint a Twitteren is buzdította a követőit, hogy segítsenek, ott, ahol csak tudnak.
„A mai nap folyamán többen Devecserre utaztunk, az egyik vörösiszap-katasztrófa sújtotta területre. El kell, hogy mondjam, nagyon megrázó volt a látvány: házak tömkelege ment tönkre, ezrek váltak földönfutóvá, és a sok segítség ellenére még most is veszélyben vannak az ott lévő települések. Amikor ott jártam, nem voltam benne biztos, hogy az a kis község valaha újjá tud majd születni, borzasztó állapotok vannak! Ezért is szeretnék mindenkit arra kérni, hogy segítsen! Október 16-án Ajkán lesz egy segélykoncert, ahol a belépőkből befolyt összeg mind a károsultak javára fog menni, aki pedig nem tud ezen részt venni, hívja az 1749-es segélyvonalat, vagy küldjön bárminemű adományt. Most mindenre szükség van, és szívesen fogadják! Nagyon köszönöm!”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











