Starity

Cooky barátnője első gyermekével várandós

2017. szeptember 24. 11:11   |   Szerző: simplegirl.

Cooky és 27 évvel fiatalabb párja, Szécsi Debóra a Drágám, add az életed! című hétköznapi vetélkedőshow keretein belül közölték a nagy világgal, hogy hamarosan szülők lesznek.

hirdetés
Cooky barátnője első gyermekével várandós
Fotó: TV2

A Rádió 1 műsorvezetője és táncos barátnője egy éve alkotnak egy párt. Júniusban derült ki, hogy A Nagy Duett-ben ismerkedtek meg, ahol Debi Cooky színfalak mögötti munkatársa volt. Igaz, barátnője még csak 21 éves, de kicsit sem zavarja őket a korkülönbség.

A TV2 Drágám, add az életed! című műsorában jelentették be az örömhírt, később pedig azt is elárulták, hogy február környékén érkezik majd a csemete.

Nagyon boldogok vagyunk, és nagyon várjuk már, hogy megérkezzen.

– kezdte az interjút Cooky, aki elárulta, igazából ő volt az, aki elmondta szerelmének, hogy várandós.

 Sejtettük, hogy mi a helyzet, ezért elmentünk egy tesztért. Debóra azonban, mielőtt megleste volna, hogy mit is mutat, odahozta nekem, és kért, hogy én nézzem meg. Ott álltam és vártam a 25 másodpercet, mire megjelent a két csík. Szóval végül én mondtam el neki, hogy állapotos

hirdetés

Azt azonban egyelőre még nem tudják, hogy milyen nemű lesz a gyermek.

Nagyon huncut egy gyerek. Eddig három olyan ultrahangon voltunk már, ahol kiderülhetett volna a neme, de mindig úgy fordult, hogy ne tudhassuk meg

A szülők már nagyon készülnek a kicsi érkezésére, annak ellenére, hogy február elején születik majd meg, a pár már a babakocsit is beszerezte.

 Már alakítgatjuk a gyerekszobát, és vettünk egy olyan babakocsit, amely többfunk­ciós, szóval babahordó is!

 – nyilatkozta a Blikknek a 48 éves francia-magyar műsorvezető.

Éppen a Drágám, add az életed! című műsort forgattuk, amikor még benne voltam abban az időszakban, amikor sokat émelyegtem. Az utolsó forgatási nap sajnos rosszul is lettem egy kicsit, de a stáb nagyon kedves volt. Azonnal jött az orvos, segített, és tudtuk folytatni a játékot. Persze kiderült, hogy babát várok, így mindenki gratulált! 

Ő egy igazi úriember, aki mindig segít, cipekedik helyettem, és támogat, amiben csak tud. Nemcsak most, hanem már az első pillanattól kezdve így volt

 – fűzte hozzá barátnője, Debi.

  twitter 
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek