Oli Sykes és Jordan Fish jótékonyságból hegyet mászott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Bring Me The Horizon tagjainak nyolc napjukba került, mire megmászták a Kilimandzsáró hegyet, de úgy tűnik, hogy sikeresen befejezték a mászást és elég pénzt kerestek a Southampton Kórház gyermekgyógyászati intenzív osztályának.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
A páros a JustGiving.org oldalon keresztül £69,160-ra növelte nyereményét a mászás befejezése előtt.
2016 augusztusában Fish az Instagramon keresztül kezdte el megosztani egy érzelmes bejegyzésben a fia, Eliot gyógyulását az agyvérzés után.
Augusztus 21-én, vasárnap este a négy napos kisbabánk, Eliot rettenetesen szenvedett, később kiderült, hogy agyvérzést kapott. A feleségem, Emma és én olyan gyorsan reagáltunk, amennyire csak tudtunk, mihelyt elkezdtük észrevenni, hogy a sírása megváltozott attól, amit »normálisnak« tartottunk. A délelőtti órákban mentőautót hívtunk, és mindent megtettünk, hogy nyugalomban, ébren és életben tartsuk.
Míg Eliot a kórházban volt, Jordan elmondta, hogy megtalálta a módját annak, hogy megköszönje, hogy megmentették a fia életét. Oli Sykes, a bandatársa azonnal felajánlotta segítségét az ügyben, és úgy döntöttek, hogy együtt másznak fel a Kilimandzsáró csúcsára.
Az alábbi fotók részletesen bemutatják a mászás pillanatait:
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.