Jared Leto mégsem lesz Hugh Hefner
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színész sajtóképviselője cáfolja a híreket, miszerint Leto a Playboy alapítóatyjának bőrébe bújik.
hirdetés
Nem sokkal azután, hogy elhunyt Hugh Hefner, a The Hollywood Reporter nyilvánosságra hozta, hogy Brett Ratner rendezésében életrajzi film készül a laptulajdonosról, melynek főszerepében Jared Letót láthatjuk majd. Az azóta eltelt hetekben közben olyan pletykák kaptak szárnyra a filmrendezőről, miszerint szexuálisan zaklatott hölgyeket, ezzel pedig közel egyidőben Jared sajtóképviselője is megszólalt és kijelentette, hogy a színésznek soha nem is volt köze a készülőben lévő produkcióhoz.
Jared Letónak nincs és nem is volt köze a Brett Ratner rendezte Hugh Hefner-filmhez, és nem is fog együtt dolgozni vele a jövőben sem
– olvasható a nyilatkozatban.
Ma délelőtt a Playboy Enterprises kiadott egy nyilatkozatot, melyből kiderült, hogy a film készítési folyamatát a Ratnerrel kapcsolatos vádak tükrében bizonytalan időre felfüggesztik.
Megrendülten értesültünk a Brett Ratnert ért vádakról. Ezt a fajta viselkedést teljességgel elfogadhatatlannak tartjuk. További közleményt akkor adunk ki a RatPac Entertainmenttel közös projektünkkel kapcsolatban, amikor már átlátjuk ezt a helyzetet.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
A magánéletéről mesélt.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Nem örülnek a rajongók.
Új fotók is érkeztek.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Még mindig a Velünk véget ér-ügyről van szó.
Meglepő választás az énekesnőtől.













