Brant Daugherty szívesen szerepelne a PLL spinoffjában
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Két év múlva kerül képernyőre a Pretty Little Liars testvérsorozata, a The Perfectionists. VIGYÁZAT, SPOILERVESZÉLY!

Brant Daugherty hat éven át alakította Noel Kahnt a Pretty Little Liarsben, ám karaktere végül nem kapta meg a maga happy endjét – durva halált halt, amikor saját fejszéjével lefejezték. A színészt nemrég az ET faggatta a szereplésével készült A szabadság ötven árnyalatáról, de szóba került a fent említett széria testvérsorozata is, mellyel kapcsolatban ekképp nyilatkozott:
Trükkös lenne, de meg lehetne oldani, hogy benne legyek. Visszatehetnék a fejemet vagy esetleg feltűnhetnék visszaemlékezésekben. Marlene [King, a sorozat executive producere – a szerk.], ha ezt most nézed, használhatnánk engem visszaemlékezésekben! Meglátjuk, milyen gyorsan tudják visszatenni a fejemet, és ki tudja, mennyit fejlődik az orvosi technológia az elkövetkező hat hónapban. Meglátjuk
– mondta a színész, majd bevallotta: hiányzik neki a sorozat.
Ha őszinte akarok lenni, minden nap hiányzik a PLL. Életem legjobb élménye volt. Semmi tapasztalatom nem volt, amikor leszerződtem a sorozathoz és a készítők ennek ellenére is minden lehetőséget megadtak nekem, hogy kivirágozzak színészként. Hét fantasztikus évadot élt meg a széria, csodálatos rajongóbázis alakult köré. Mindenki le volt nyűgözve tőle és lelkesedett érte, így most, hogy véget ért, óriási űr keletkezett az életemben. Azt kell mondjam, képes vagyok továbblépni és más projektekkel foglalkozni, de természetesen hiányzik.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nagyon jól nézett ki.
Híres színésznőt akart szerződtetni.
Újra összejött a két híresség.
Régi stylistja dolgozott rajta.
Kiakadt egy kommenten.
Nagyon egymásra találtak.
Kiderült, mi volt az oka.
Nem akarta feleségül venni?
Így ragyogtak a sztárok.
Kiderült, miért döntöttek így.