Starity

Hétfőtől Klement Zoltánnal ébredhetünk

2017. november 16. 11:11   |   Szerző: MVirag

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Közmédia negyedik rádiója is beleerősít a reggeli hallgatókért vívott versenyben. Avagy olyan piaci rést találtak, ahol teremhet még babér, vagyis hallgató, retró slágerek, örökzöldek, operettek és nóták számára.

hirdetés

Fotó: Facebook / Klement Zoltán

Klement Zoltán lassan 11 éve a Duna TV, így a közmédia műsorvezetője. A Kívánságkosár hozta meg számára az igazi ismertséget, amelynek műsorvezetőjeként az új generációt képviselte, rendszeres vendége volt: Vastag Csaba, Takács Nikolas, Nyári Edit, Nyári Alíz, Kocsis Tibor, Vastag Tamás, Pál Dénes, Király Linda, Király Viktor, Radics Gigi valamint további, az RTL és a TV2 által készített tehetségkutatókból ismertté vált előadók. Világszerte láthatták, amikor élő adásban egy technikus átkúszott mögötte.

A Kívánságosár megszűnése számos eltérő érzést váltott ki, de mindezt egységessé tette, hogy szinte nem maradt hírportál, ahol ne emlékeztek volna meg róla.

Most a Dankó Rádió tölti be ezt az űrt, amihez kiváló igazolásnak ígérkezik, hogy Klement Zoltánt ültetik a főműsoridőbe. Helyettesítések alkalmával már bizonyított, most a műsorújságok tanúsága szerint ennél már lényegesen többről van szó. A Rádió a hallgatottsági mérések szerint napi félmilliós tábort ért el, amellyel stabilan őrzi 6. helyét, vagyis nem a sor végéről indulnak.

Az idő majd eldőnti, mennyi van még a fenti műfajokban, lesz-e meglepetés, surranópályán szépen csendben meddig jut a Dankó Rádió?

A verseny még izgalmasabbá válhat jövőre, miután a napokban a Médiahatóság bejelentette a jövőre induló új hallgatottsági mérést, amelytől átfogóbb és pontosabb adatokat remélnek a szakemberek.

Csak remélhetjük, hogy a hallagatottsági verseny győztesei a hallgatók lesznek!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek