Újra hallat magáról a K.A.R.D
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sok rajongó várta a K.A.R.D visszatérését, amire november 21-én sor is került. Új minialbummal és videoklippel szolgált a kvartett.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Nyáron debütált hivatalosan a K.A.R.D, s most három hónap elteltével ismét új anyaggal szolgált rajongóinak. A co-ed formáció You & Me címre keresztelt új, immáron második középlemezével jelentkezett, továbbá a You In Me videoklipje is elérhetővé vált.
A főcímdal egy EDM, tropical house stílusú nótára sikeredett, ami egy hullámzó kapcsolatról szól és a hozzá forgatott klip meglehetősen tragikus, félelmetes kimenetelű lett – jól bemutatva a szerelmi történet érzelmeit. A tagok elmondás szerint nem volt könnyű számukra eljátszani egymás kedvesét és úgy tenni, mintha egy pár lennének; de a kisfilm láttán elmondható, kihozták magukból a maximumot és megtettek minden tőlük telhetőt, hogy jól bemutassák színészi képességeiket. Íme!
A EP digitális formátuma összesen a hat tételt sorakoztat fel (plusz hárommal egészül ki a fizikai verzió), s a dalok megírásában ezúttal is segédkezett J.Seph és BM.
A dallista:
- Into You
- Trust Me (J.Seph & Jiwoo ver.)
- Push & Pull
- 지니까
- You In Me
- Trust Me (BM & Somin ver.)
- Into You (Inst.) (csak a fizikai formátumon szerepel)
- You In Me (Inst.) (csak a fizikai formátumon szerepel)
- Trust Me (KARD ver.) (csak a fizikai formátumon szerepel)
![](/images/articles/embed/2017/11/21/kard-you-me-physical-cover-art-horz-1511268172.jpg)
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.