Starity

Múltidéző KPOP! S.E.S – II. rész

2017. december 04. 23:11   |   Szerző: silenc

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikksorozatunk második részében egy első generációs k-pop-csapatot hoztunk el nektek, még pedig az SM Entertainment első lánycsapatát!

hirdetés
Múltidéző KPOP! S.E.S – II. rész
Fotó: SM Entertainment

Az SM Entertainment napjaink egyik legnagyobb és leghíresebb dél-koreai szórakoztatóipari vállalata. Az ügynökség első lánycsapata, a S.E.S (에스이에스) húsz évvel ezelőtt, vagyis 1997-ben tette meg debütálását. A formációban hárman foglalnak helyet: Sea (Bada), Eugene és Shoo, s csapatnevük a tagok neveinek első betűjéből lett megalkotava.

Ahogy fentebb írtuk, a csapat 1997-ben, pontosabban november elsején mutatkozott be I'm Your Girl című stúdióalbumával, s a korong névadó dalához készült el a trió első videoklipje. Ekkortájt a csapatra az aranyos, ártatlan imázs volt a jellemző, s dalaik többnyire édes kis szerelmes nóták voltak. A korong I'm Your Girl és Oh, My Love! szerzeménye hamar népszerű lett, és a S.E.S szinte pillanatok alatt lettek a dél-koreai zenepiac egyik legprofitálóbb csapata; valamint az emberek hamar szívükbe zárták a három tehetséges leányzót.

A S.E.S második nagylemeze 1998-ban került a boltok polcaira Sea & Eugene & Shoo címmel, ami szintén hozta a várva-várt sikert (hangzásvilágukon szinte nem is változtattak) – ahonnan a Dreams Come True és a 너를 사랑해 (I Love You) dalok szintén slágerek lettek. Ebben az évben töretek be a japán zeneipiacra (az első k-pop-csapatok között voltak, akik Japánban is bemutatkoztak), ám nem voltak eredményesek. Ugyan a trió folytatta a japán albumok kiadását és a promóciókat, ám a felkelő nap országában sosem voltak igazán sikeresek. 1999 végén érkezett meg harmadik stúdióalbumuk, a Love, ami eladás szempontjából pályafutásuk legsikeresebbje lett a maga több, mint 780 ezer eladott példányszámával. A korongon már jól érezhető az imidzsváltás, előtérbe kerültek az R&B/pop stílusú dalok. Újdonságukat két kislemez képében népszerűsítették: Love és Twilight Zone – nagy sikerrel.

2000 decemberében jelenítette meg a trió negyedik nagylemezét, mely az A Letter From Greenland címet kapta. Ismét imidzsváltás figyelhető meg: teljesen eltávolódtak az aranyos imázstól, sokkal érettebb, kifinomultabb oldalukat mutattak meg. Az album dalai is merőben eltérőek voltak elődjeiktől, hiszen nem pop-, cukorpop- (első és második stúdióalbum), illetve R&B/pop-szerzemények voltak (harmadik stúdióalbum), hanem a jazz stílus mezsgyéjén mozogtak. A korong első kislemeze a 감싸안으며 (Show Me Your Love) volt, a második pedig a Be Natural, melyek jól teljesítettek a listákon. Ebben az évben írták be magukat végleg a k-pop történelmébe – s az egyik legsikeresebb k-pop-csapattá nőtték ki magukat. 2001 nyarán Surprise címmel jelent meg lányok első válogatásaluma, melynek első és egyetlen kislemeze, a 꿈을 모아서 (Just In Love) lett, ami szintén sikeresnek bizonyult, s bár a korong alulteljesített elődjeihez képest, még így is 350 ezer példányszámot vásároltak a rajongók.

A 2002-es év februárjában prezentálta ötödik stúdióalbumát a csapat, ami a Choose My Life-U elnevezést kapta, s a U és a Just A Feeling (Remix Version) dalok képében dupla főcímdalos lett, amik közül előbbi teljesített jól a listákon. Utolsó koreai albumuk 2002 novemberében a Friend képében érkezett meg, aminek keretei között válogatásalbumot köszönthettek a rajongók. A főcímdal, a S.II.S (Soul To Soul) lett, ám sosem került sor a promóciókra. Nem sokkal később, 2002 decemberében hivatalosan is feloszlottak; Bada és Eugene exkluzív szerződésének lejártával + képtelenek voltak közös nevezőre jutni a céggel, Shoo még 2006-ig maradt az SM Entertainmentnél. A S.E.S utolsó albuma végül 2003 nyarán jelent meg Beautiful Songs címmel, s ugyan japán kiadás volt, mégis koreai dalokat tartalmazott a best of.

Habár a S.E.S csak öt évig volt együtt, mégis nagy népszerűségre tettek szert a '90-es évek végén, sikert sikerre halmoztak – Dél-Korea egyik legsikeresebb és legprofitálóbb első generációs idolcsapatává nőtték ki magukat. Most lássuk, mi történt velük a feloszlás utáni években!

Mi történt velük azóta?

Fotó: SM Entertainment

Bada nem akasztotta szögre a mikrofont – 2003 óta akítv szólóénekesnő: négy stúdióalbummal, egy minialbummal, öt kislemezzel, továbbá videoklipekkel és több közreműködéssel is büszkélkedet. Jelenleg a The Ocean Entertainment alatt tevékenykedik. Szólóénekesnői munkája mellett musicalek állandó szereplője. 2017 márciusában férjhez ment.

Fotó: SM Entertainment

Eugene jelenleg a PFull Entertainment alatt tevékenykedik. Két szólóalbumot jelentetett meg a felbomlást követően, de végül a színészet felé vette az irányt. 2011-ben hozzáment Ki Tae Young színészhez, majd 2015 áprilisában megszületett első közös gyermekük (Kim Ro Hee).

Fotó: SM Entertainment

Shoo volt az egyetlen, aki a feloszlást követően az SM Entertainmentnél maradt (csak 2006-ban hagyta ott az ügynökséget), valamint ő is inkább a színészetre fókuszál(t). Jelenleg a JIIN Entertainment alatt tevékenykedik. 2010-ben mondta ki a boldogító igen Im Hyo Sung baseballjátékosnak. A párnak 2010 júniusában született meg a kisfia (Im Yoo), 2013 áprilisában pedig egy lány ikerpárnak adott életett a 36 éves előadó (Im Ra Yool és Im Ra Hee).

A feloszlást követően a tagok támogatták egymást, folyamatosan tartották a kapcsolatot és a mai napig nagyon jó barátságot ápolnak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az elmúlt évek alatt mindig találtak valami okot, hogy a rajongók újra együtt láthassák őket: 2007-ben összeálltak, hogy megünnepeljék 10. évfordulójukat, amit 2012-ben, a 15. évfordulón megismételtek, különböző események, illetve fotózások, valamint egyszer-egyszer a televízióban is feltűntek csapatként. Külön utakon folytatták, de sosem szakadtak el egymástól teljesen.

Fotó: SM Entertainment

A formáció 20. évfordulója alkalmából ismét összeállt – hatodik stúdióalbumuk 2017. január másodikán jelent meg, s három kislemez érkezett róla: Love [story], Remember és Paradise. A lemez tíz dala közül hat vadonatúj (Candy Lane, Remember, Paradise, Birthday, My Rainbow és Hush), három remake (Life, The Light, Love [story]) + a Remember angol verziója.

Cikksorozatunk első része:

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek