Starity

Leadták a VS show-n a modell kínos borulását

2017. november 30. 13:01   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Victoria's Secret Show végső vágásában bent hagyták a modell kínos borulását, sőt, a backstage-be is követték.

hirdetés

Mint beszámoltunk róla, az egyik VS angyal, Ming Xi csúnyát zakózott a kifutón, ami egyébként évek óta nem történt meg a bemutatón. Sokan spekuláltak arról, hogy vajon a végső vágásba bekerül-e a kínos pillanat, a válaszra pedig a tegnapi vetítésen választ kaptunk.

Ariana Grande-t kivágták, amikor arcba vágta őt Elsa Hosk szárnya, így remélhettük, Xit is megkímélik. Ez azonban nem így történt, sőt, még a backstage-be is követte a kamera, ahogy könnyekbe tör ki.

Ez a lépés sokakat megosztott: a legtöbben úgy vélik, kegyetlen volt így lejátszani, ráadásul közel egy percet fókuszáltak rá.

„Mennyire szemétség volt a VS-től, hogy nemcsak leadták Ming Xi esését, de még a backstage-be is követték, ahol elsírta magát”
„A tény, hogy ki sem vágták, hanem megalázták helyette, majd fokozták, hogy még a backstage-be is követték, igazán kegyetlenség. Nem érdemelte ezt”
„A VSFS-t kétszer veszik fel. Undorodom attól, hogy még is bent hagyták Ming Xi esését. Miért csinálták ezt vele? Több millió ember előtt alázták meg. Nagyot csalódtam most a VS-ben”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek