Ian Harding bevallotta, hiányzik neki a Pretty Little Liars
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 31 éves színész hét éven át játszott főszerepet a Freeform sikersorozatában.


Ian Hardinggal nemrég az InStyle készített interjút, melynek keretein belül a színész megosztotta az olvasókkal, hogy hiányzik neki a széria, ugyanakkor bevallotta, őt semmi, még élete szerelme sem tartotta volna egy olyan átokverte városban, mint Rosewood.
Hiányzik a forgatás és az emberek, akikkel nap mint nap találkoztam. A hét év tökéletesen megfelelő volt a sorozat szempontjából. Nem volt már mit felfedezni, és bizonyos értelemben olyan volt, mint elvégezni az iskolát. Egy burokban éltünk, ami jó volt, jól éreztem magam. Vannak rossz és csodálatos emlékeim egyaránt
– nyilatkozta Ian, majd így folytatta:
Ha módjában állt volna, Ezrának el kellett volna hagynia az országot és maga mögött hagyni Rosewoodot. Mindenképp ezt kellett volna tennie, mert Rosewood borzalmas hely. Nem is értem, miért nem lépett le a második évad idején. Ami engem illet, engem semmi és senki nem tartott volna ott. Ezért bocsánatot is kérek a rajongóktól, de én tuti lelépnék egy olyan helyről, ahol meghal egy csomó ember és mindenki túllép rajta, mintha mi sem történt volna. Még Aria miatt sem maradtam volna ott, ha az életem múlik rajta...

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Több mint 10 karátos gyémántgyűrűt húztak az ujjára.
Új fotó a két hírességről!
Európában nyaral a két híresség.
Így áll jelenleg a kapcsolatuk.
Kifejtette véleményét az énekesnő.
Ismét elvitték a legédesebb pár címét.
Merész fotót posztolt a híresség.
Nem mutatkoznak együtt sokat.
Elárulta, mikor jött el ez a pillanat.
Nem győz posztolni róla.