Menyasszony lett Christina Cimorelli
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 27 éves énekesnő kezét nyolc évnyi együttjárás után kérte meg kedvese.
hirdetésNyolc évvel ezelőtt ezen az éjszakán, december 16-án Nickkel [Nick Reali] úgy beszélgettünk, ahogy az két tinédzser között szokás. Két 19 éves voltunk, akik hosszú és mélyenszántó beszélgetést folytattak a kanapémon ülve Istenről, jövőről, arról, hogy mit akarunk és hogy milyen különbözőképpen látjuk a világot. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy nyolc évvel később, 2017. december 16-án fél térdre ereszkedik előttem, könnyek áztatják az arcát és arra kér majd, hogy legyek a felesége. Annyira sírtam, hogy alig bírtam kimondani az igent. Őszintén szólva sosem éreztem még ennyire áldottnak magam. Nyolc éven át Nick volt az én sziklám, a biztos pont az életemben, aki a hullámvölgyek során is mellettem állt. Ő a legkedvesebb, legjószívűbb és legönzetlenebb ember, akivel valaha találkoztam. Alig tudom elhinni, hogy férj és feleség leszünk! Őrületes a vőlegényemnek nevezni őt, amikor nyolc éven át barát és barátnő voltunk... Nick, alig várom, hogy a feleséged legyek!
– írta az Instagramon Christina Cimorelli.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Tényleg ennyire összeugrottak?
A színésszel 2010-ben váltak el.
Kipróbált egy új hajszínt.
A híresség mesélt az exéről.
Nemrég házasodtak össze.
Brutális gyilkosság történt.
Utólag kivágta a jelenetet.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Újabb kalamajka az ügyben.
Nem sokkal a sorozat premierje előtt mentek szét.











