Starity

T-ara: egy tag sem újított szerződést az MBK Entertainmenttel

2018. január 09. 16:04   |   Szerző: silenc

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új év, új kezdet. Legalábbis a T-ara számára biztosan – búcsút intettek kiadójuknak, az MBK Entertainmentnek.

hirdetés
T-ara: egy tag sem újított szerződést az MBK Entertainmenttel
Fotó: MBK Entertainment

A T-ara és az MBK Entertainment útja hivatalosan is elvált. Aggodalomra azonban semmi ok, a formáció nem oszlott fel. A fejleményről január harmadikán Hyomin tájékoztatta a nagyérdeműt Instagram-oldalára posztott levelében.

Sok idő telt el, hogy így üdvözöltelek titeket, és most új év van. Remélem mindannyian jól vagytok. A tavalyi év végén, tíz év után elváltunk ügynökségünktől. Ne aggódjatok. Most még nem mondhatok semmit, de a tagok a jövőben is együtt maradnak, bármi is legyen. Hosszú idő óta, most először van a tagoknak ideje magukra és pihenni. Alaposan átgondoljuk lehetőségeinket, hogy hogyan tudnánk a jövőben ismét együtt lenni a rajongóinkkal. Természetesen azt is tervezzük, hogy a jövőben annyiszor találkozzunk személyesen a rajongókkal, amennyiszer csak lehetséges. Hálás vagyok azokért a dolgokért, amiket az elmúlt években megtanultam, fiatalabb koromban azt hittem, hogy adott az, hogy szeretetet kapok; de most, mikor újra elindulok, már tudom, hogy nem fogom megérdemelni, hogy szeretet kapjak. Izgatottan gondolok az új kezdetre, de az is igaz, hogy vannak dolgok, amikkel óvatosnak kell lennem, most, hogy tíz év után elbúcsúztam ügynökségemtől. Olyan érzés, mint egy szakítás, s most félek új kapcsolatba lépni. Azt szeretném mondani a rajongóimnak, hogy őszintén hálás vagyok az elmúlt tíz év végtelen támogatásáért, és ez nem a vég. Ti is sok mindenen mentetek keresztül! A közeljövőben jó hírekkel térek vissza, ne aggódjatok sokat, de kérlek, várjatok még egy kicsit. Remélem, hogy minden kívánságotok teljesül 2018-ban, boldog új évek kívánok!

Az MBK Entertainment szóvívője röviden így kommentálta a hírt:

Hyomin, Eunjung, Qri és Jiyeon nem újította meg szerződését ügynökségükkel.

– majd hozzátette, hogy ez nem jeleni azt, hogy a csapat feloszlott volna.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a kvartett melyik kiadónál képzeli el jövőjét, vagy, hogy inkább sajátot alapítana-e. Továbbá a rajongók elkezdtek spekulálni, hogy a tavaly májusban kilépő Soyeon és Boram vajon újra csatlakozni fog-e a csapathoz, azonban még ez is a jövő zenéje.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek